Infostart.hu
eur:
367.07
usd:
314.74
bux:
0
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
A tajvani haditengerészet hajói manővereznek az észak-tajvani  Csilung (Keelung) katonai kikötőjében 2024. október 14-én, miután Kína bejelentette, hogy megkezdi a Joint Sword-2024B névű hadgyakorlatot Tajvan körül.
Nyitókép: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Veszedelmesen közel mentek a kínaiak Tajvanhoz

Kína öt repülőgépe és öt hajója közelítette meg Tajvant péntek hajnalban - közölte a tajvani védelmi minisztérium.

Az X-re fölkerült közlemény szerint az öt repülőgép át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Tajvan és Kína között és behatolt Tajvan légvédelmi azonosítási övezetének északi és délnyugati részébe. A tajvani védelmi minisztérium azt közölte, hogy "figyelemmel kísérte a helyzetet, és ennek megfelelően reagált."

A vonal egykor nem hivatalos határként szolgált, amelyet egyik fél hadserege sem léphetett át, de a kínai légierő ma már rendszeresen küld át rajta repülőgépeket. Kína nem ismeri el a demarkációs vonal létezését, a szigetet saját területének tekinti.

Hivatalos tajvani adatok szerint tavaly több mint 1700 kínai katonai légi jármű lépte át a demarkációs vonalat, ami csaknem duplája az egy évvel korábbinak.

Címlapról ajánljuk

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×