eur:
394.73
usd:
365.16
bux:
70237.82
2024. június 13. csütörtök Anett, Antal
The MIM-104 Patriot is a surface-to-air missile (SAM) system, the primary of its kind used by the United States Army
Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

Lengyelország fontolgatja, hogy beszálljon Ukrajna légvédelmébe

Varsóban azt mérlegelik, hogy lelőjék-e a Nyugat-Ukrajnát támadó orosz rakétákat.

A lengyel külügyi szóvivő beszélt erről, amit a Newsweek című amerikai hetilap idézett honlapján. Pawel Wronski az Ukrinform hírügynökségnek tett szerdai nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy "az ügyet jogi és műszaki szempontból is vizsgálják, de eddig nem született döntés".

Lengyelországnak többször is riasztani kellett vadászgépeit légterének védelme érdekében, amikor Oroszország nagyszabású rakétacsapásokat hajtott végre Ukrajnában. Varsó szerint nyugat-ukrajnai célpontok ellen kilőtt orosz rakéták több alkalommal is behatoltak légterébe. Moszkva szerint véletlen légtérsértésekről van szó. Wronski szerint a kijevi vezetés azzal a megkereséssel fordult Lengyelországhoz, hogy

a lengyel légvédelmi rendszerek segítségével semmisítsenek meg orosz rakétákat Ukrajna felett.

Mint mondta, az erről szóló vita márciusban indult, miután egy orosz rakéta óránkénti 800 kilométer sebességgel 365 méteres magasságban belépett a lengyel légtérbe 39 másodpercig Oserdów település térségében. A külügyi szóvivő közölte, hogy a lengyel hatóságok jelenleg orosz rakéták ukrán terület feletti lelövésének jogi következményeit vizsgálják. Wronski mindazonáltal kizárta annak lehetőségét, hogy Lengyelország saját légvédelmi rendszereit telepítse Ukrajnába.

"Erről egyáltalán nem folyik vita Lengyelországban. Kizárt a lehetősége annak, hogy lengyel légvédelmi rendszer legyen az ország határain kívül" - húzta alá. Andrzej Szejna külügyminiszter-helyettes korábban arról számolt be, hogy Varsó fontolgatja az ország határaihoz közelítő orosz rakéták megsemmisítését.

"A NATO különböző elképzeléseket vizsgál, ideértve, hogy az ilyen rakétákat meg kellene semmisíteni, ha túl közel kerülnének a NATO határaihoz" - hangoztatta Szejna a RMF FM lengyel rádió egyik márciusi műsorában. "Ennek az ukrán fél hozzájárulásával és a nemzetközi következmények figyelembe vételével kellene megvalósulnia" - tette hozzá.

Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke pedig amellett foglalt állást, hogy

megelőző jelleggel kellene megsemmisíteni a NATO-légtér felé közelítő orosz rakétákat.

"Eddig nagyon nagy gondunk volt ezzel. Ez a hivatalos előírások, döntéshozatali folyamatok és a békefenntartó államok bizonyos kulturális vonatkozásainak számlájára írható" - mondta Siewiera március végén egy televíziós műsorban.

A Politico két jól értesült forrásra hivatkozva szerdán azt írta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra fogja kérni NATO-szövetségeseit, hogy lőjék le az orosz rakétákat. A hírportál szerint kérését a normandiai partraszállás júniusi emlékünnepsége, valamint a G7-országcsoport olaszországi tanácskozása után fogja előterjeszteni. Az értesülést a Newsweek nem tudta független forrásból ellenőrizni, ezért elküldte kérdéseit az ukrán hatóságoknak.

Címlapról ajánljuk

A NATO nukleáris képességeiben is változás jön Jens Stoltenberg szerint

Magyarországi látogatása után szerda este már Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót a NATO főtitkára, mielőtt a tagállamok védelmi miniszterei egyeztetésbe kezdenek a júliusi NATO-csúcsra. A jövőt vázolva kulcsfontosságú témákról ejtett szót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.13. csütörtök, 18:00
Szalai Ádám
a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya
Itt a várva várt kamatdöntés - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Itt a várva várt kamatdöntés - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően azonban Európában emelkedtek a tőzsdék. A délutáni amerikai inflációs adatok pozitív meglepetést okoztak: havi és éves alapon is kisebb volt a fogyasztói árak növekedésének üteme az Egyesült Államokban. Az inflációval azonban még nem ért véget a mai nap, ugyanis este 8-kor jött a Fed kamatdöntése, ahol a várakozásoknak megfelelően az amerikai jegybank nem változtatott az irányadó kamaton. A piacok a jegybankelnök Jerome Powell szavaira figyelnek: a ma délutáni inflációs adatok közlését követően a kamatdöntés tekintetében valamivel egyértelműbbé vált a kép, a szeptemberi kamatcsökkentés esélye megnőtt, a jegybankelnök azonban jelezte, hogy idén már csak egy kamatvágásra lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×