eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Four rockets of anti-aircraft missile system are directed upwards against the background of sunset
Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

Új fegyverszállítási összefogás alakul Európában Ukrajna segítésére

Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szemben vívott háborúban - jelentette be pénteken Olaf Scholz német kancellár, miután megbeszélést folytatott Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel és Donald Tusk lengyel kormányfővel.

Az újabb szövetséget az Ukrajnát támogató országok úgynevezett Ramstein formátumú együttműködésének keretében hozzák létre. Olaf Scholz azt ígérte, hogy mihamarabb még több fegyvert fognak beszerezni "az egész világpiacról" Ukrajna támogatására. Kiszélesítik továbbá a katonai felszerelések gyártását is az ukrajnai partnerekkel együttműködésben. A német kancellár azt is bejelentette, hogy az Európai Unión keresztül Ukrajna számára eljuttatott pénzügyi támogatást növelni fogják, és azt mondta, hogy

az európai országok a befagyasztott orosz vagyonokból további fegyverszállítmányokat fognak biztosítani Ukrajna javára.

Franciaország, Németország és Lengyelország "egységes és eltökélt abban, hogy soha ne hagyják Oroszországot győzedelmeskedni" - jelentette ki a "weimari háromszög" csúcstalálkozója után tartott közös sajtótájékoztatón a francia államfő.

"Egy dologról közös a meggyőződésünk: az ukrajnai háború a biztonságunkról és a jövőnkről szól" - fogalmazott Macron, hozzátéve, hogy a három ország közös szándéka az, hogy egészen addig támogassák Ukrajnát, amíg csak szükséges, és ne engedjék Oroszországnak, hogy megnyerje agresszív háborúját. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Ukrajna szövetségesei soha nem kezdeményeznék a konfliktus eszkalálását.

A francia elnök részleteket ugyan nem közölt, de megerősítette, hogy Franciaország támogatja azt a cseh kezdeményezést, hogy

az Európai Unión kívülről kellene további lőszereket vásárolni Ukrajna számára.

Donald Tusk azt mondta: Lengyelország minden lehetséges módon segíteni akar annak érdekében, hogy a helyzet javuljon, ne pedig romoljon Ukrajnában a következő hetekben és hónapokban.

A február végén Párizsban tartott támogatói konferencián Emmanuel Macron némi felbolydulást keltett azzal a kijelentésével, hogy a nyugati szövetségesek esetleg szárazföldi csapatokat is küldhetnének a jövőben Ukrajnába. Olaf Scholz és mások ezt a lehetőséget kategorikusan elutasították.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×