A két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség főtitkári tisztségét.
Klaus Iohannis román államfő bejelentette kedden, hogy megpályázza a NATO főtitkári tisztségét.
Iohannis azt mondta: a két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség főtitkári tisztségét.
Bejelentésében egyebek mellett arra hivatkozott: a gyökeres változásokon átment, kiszámítható és megbízható szövetséges Romániának jogos törekvése, hogy nagyobb szerepet vállaljon az euroatlanti struktúrák vezetésében, és a NATO-t is a szövetség egészének érdekeit szolgáló döntések meghozatalához segíti, ha a kelet-európai térségnek egy "kiegyensúlyozott, erős és befolyásos" képviseletet biztosít.
A román elnök Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel száll versenybe a NATO-főtitkári tisztségért.
A szaúdi–török–pakisztáni védelmi megállapodás, az úgynevezett „Iszlám NATO” újabb jele annak, hogy a Perzsa-öböl arab monarchiái egyre kevésbé bíznak abban, hogy biztonságukat kizárólag az Egyesült Államokra alapozhatják. Kína közben remek fegyverüzletre lát lehetőséget.
Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
A kínai vállalatok adták a humanoid robotok globális szállításainak több mint 97 százalékát 2026 első felében. A piac egy év alatt több mint háromszorosára nőtt, a kínai Agibot és a Unitree Robotics jóval nagyobb mennyiséget értékesített, mint legismertebb amerikai versenytársaik.
A budapesti Basket Plus áruház a napokban függesztette fel működését, és teljesen azonos forgatókönyv zajlott le Szlovákiában, Lettországban, valamint Litvániában is.