Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.33
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Sz-300 orosz légvédelmi- rakétarendszer. Forrás: Wikipédia
Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Joe Biden kicselezte a kongresszust – folytatódhat Ukrajna felfegyverzése

Az elnök kihasználta, hogy az amerikai törvények lehetővé teszik a NATO-szövetségesek megajándékozását az USA-ban feleslegessé vált hadianyaggal.

Ezúttal Görögország kaphat ingyen jelentős mennyiségű, feleslegessé vált fegyvert, amelyért cserébe Athén a saját készleteiből küld majd hadfelszerelést Ukrajnába. Az athéni Kathimerini újság írta meg először, hogy az USA három Protector osztályú őrhajót, két C-130H szállítórepülőt, hatvan M2 Bradley lövészpáncélost, valamint repülőgép-hajtóműveket, illetve teherautókat ajándékozna a görög haderőnek.

A Forbes amerikai magazin szerint Washington ezért cserébe azt várja, hogy a görögök a náluk már felesleges exszovjet, illetve nyugati gyártmányú eszközök egy részét adják át az ukránoknak. Az amerikai lap úgy tudja, hogy elsősorban az egykori Szovjetunióból származ, Sz-300-as, valamint Osza és Tor légvédelmi rendszerekről, továbbá Zu-23-2 légelhárító gépágyúkról, illetve amerikai gyártású, Hawk légoltalmi rakétákról lenne szó.

Orosz gyártmányú Tor-M1 rövid hatótávolságú légvédelmi rendszer. A görög haderő 21 darab ilyennel és 38 darab, hasonló kategóriájú, 9K33 Osza komplexummal rendelkezik. Forrás: Wikipédia
Orosz gyártmányú Tor-M1 rövid hatótávolságú légvédelmi rendszer. A görög haderő 21 darab ilyennel és 38 darab, hasonló kategóriájú, 9K33 Osza komplexummal rendelkezik. Forrás: Wikipédia

Természetesen a fegyverekhez tartozó lőszerek és tartalékrakéták is részét képeznék az ukrajnai szállítmányoknak. Athénban máris közölték, hogy a politikai és katonai vezetés már meghozta a szükséges intézkedéseket, és a segélycsomag hamarosan útnak indul.

Azzal, hogy Joe Biden kihasználja az úgynevezett EDA (excess defense articles) nyújtotta lehetőségeket, ügyesen kicselezi a washingtoni Kongresszus republikánus képviselőit, akik már negyedik hónapja nem hajlandók megszavazni az Ukrajna további katonai segélyezését lehetővé tevő törvényeket.

A Kijev támogatása mellett elkötelezett Biden-adminisztráció azt is kilátásba helyezte, hogy Athén még akár 200 millió dolláros pénzügyi támogatást is kaphat további amerikai fegyverek vásárlásához. Görögország 40 darab, ultramodern F-35-ös vadászbombázót akar beszerezni, amelyek ára több mint nyolc és fél milliárd dollár. Ebből eddig csak hatvanmilliót fizetett volna az USA kormánya.

Lockheed Martin F-35 Lightning II. vadászbombázó. Ebből az ötödik generációs harci gépből szeretne 40 darabot hadrendbe állítani Görögország. Forrás: Wikipédia
Lockheed Martin F-35 Lightning II. vadászbombázó. Ebből az ötödik generációs harci gépből szeretne 40 darabot hadrendbe állítani Görögország. Forrás: Wikipédia

A Forbes ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy az Egyesült Államok nagyon ügyel a görögök és a törökök közti katonai egyensúly fenntartására. Ezért már hosszú ideje mindig nagyjából azonos időben és egyenlő mennyiségben szállít fegyvereket a két, egymással történelmi vitában álló országnak.

A görögöknek szánt adomány bejelentése előtt nem sokkal Washingtonban közölték, hogy a törökök 23 milliárd dollár értékben vásárolhatnak 40 darab új építésű F-16-os harci gépet és további 79 darab, régebbi gyártású gép korszerűsítéséhez alkatrészeket. A Biden-kormányzat korábban azért halogatta a török vásárlás engedélyezését, mert Ankara blokkolta Svédország NATO-csatlakozását. Miután a török parlament a múlt héten jóváhagyta a svédek belépését, Washington is rábólintott a vadászbombázók beszerzésére.

Címképünkön egy Sz-300-as légvédelmi-rakétarendszer indítójárműve.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×