Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
315.28
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A palesztinok mellett tüntetnek Londonban 2023. november 11-én. A Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei október 7-én támadást indítottak Izrael ellen, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint legalább 240 embert elraboltak, és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az övezet ellen elindított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a tízezret.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Kőkemény fellépés Nagy-Britanniában, 14 évet lehet kapni a Hizb ut-Tahrirért

Terrorszervezetnek nyilvánított és betiltott a brit kormány hétfőn egy iszlamista csoportot, amely éltette a gázai övezetet uraló Hamász izraeli terrortámadását.

James Cleverly belügyminiszter, aki a londoni alsóház elé terjesztette jóváhagyásra a kormányhatározatot, a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában kiemelte: az 1953-ban alapított Hizb ut-Tahrir nevű, libanoni székhelyű szerveződés 32 országban van jelen, köztük Nagy-Britanniában, és hosszú távú célja kalifátus létrehozása az iszlám vallási törvények hatálya alatt.

A szervezetet terrorcsoportnak nyilvánító és törvényen kívül helyező, pénteken hatályba lépő intézkedés alapján bűncselekménynek minősül, ha valaki csatlakozik a Hizb ut-Tahrirhoz, másokat a csoport támogatására biztat, vagy a nyilvánosság előtt mutat fel olyan tárgyakat, amelyek felvetik azt a gyanút, hogy az illető a csoport tagja vagy támogatja a szerveződést.

A londoni belügyi tárca kiemeli hétfői tájékoztatásában, hogy

a betiltott csoportokhoz kötődő bizonyos bűncselekmények elkövetői a brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

James Cleverly belügyminiszter hétfői nyilatkozatában hangsúlyozta: a Hizb ut-Tahrir antiszemita szerveződés, amely aktívan támogatja a terrorizmust.

Cleverly szerint e megnyilvánulások közé tartozott, hogy a csoport éltette és ünnepelte a gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet által tavaly október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadást, amelyben 1200 ember meghalt.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Megtorpanni látszik a forint

Megtorpanni látszik a forint

A forint csütörtök reggel a szerdai záróérték közelében mozgott, a reggeli órák enyhe visszaesése után a nap folyamán fokozatos és szinte erősödésben volt. A paksi helyzetről szóló kormányzati tájékoztató akkor hozhatott volna nagyobb mozgást, ha az energiaimportot vagy a költségvetést érintő váratlan bejelentés érkezik, de ezeket a tényezőket még vizsgálják, és egyelőre úgy kézben tartják a helyzetet, emiatt a forint állását is a nemzetközi trendek határozzák meg inkább.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×