Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
325.6
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozójára érkező Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak nyilatkozik Granadában 2023. október 6-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor tíz megállapodást írt alá Kínával, majd tárgyalt két bank vezetőivel is - videó

Orbán Viktor hétfőn Pekingben a kínai miniszterelnökkel tárgyalt, akivel tíz gazdasági megállapodást írt alá - a magyar kormányfő erről a Facebook-oldalára feltöltött videóban számolt be.

Orbán Viktor elmondta: Pekingben tartják a harmadik, Övezet és út elnevezésű nagy konferenciát, amelyen 130 ország képviselője, köztük 20 állam- és kormányfő is részt vesz.

Magyarország 2017 és 2019 után ismét meghívást kapott, amit örömmel el is fogadtunk, mert Kína fontos gazdasági partnerünk - tette hozzá, kiemelve, hogy idén a kínai cégek a legnagyobb külföldi befektetők Magyarországon.

Orbán Viktor beszámolója szerint hétfőn a kínai miniszterelnökkel kezdték meg a tárgyalásokat, és aláírtak tíz gazdasági természetű megállapodást, majd a két legnagyobb kínai bank vezetőjével folytatták a sort.

A kormányfő úgy értékelt: a világ útkereszteződéshez érkezett, nagy kérdés, hogy mi legyen, háború vagy béke, bezárkózás vagy együttműködés.

Jelezte, a bezárkózást a magyarok jól ismerik és tudják mivel jár: elszegényedéssel és folyamatos háborús veszéllyel.

"Ezzel szemben mi a gazdasági kapcsolataink bővítésén dolgozunk, keleti és nyugati irányban egyaránt. Meggyőződésem, hogy csak így tudjuk megőrizni Magyarország versenyképességét és biztonságát. Ezért vagyunk itt Kínában, és erről fogunk tárgyalni a következő napokban" - hangsúlyozta.

A miniszterelnök vasárnap utazott Pekingbe, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel.

Címlapról ajánljuk
Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Ételfutárok keresztül-kasul? Volna mit tenni a KRESZ-professzor szerint

Elképesztő közlekedési kihágásokatat tapasztalhatnak nap mint nap a fővárosban közlekedők: a robogós, e-rolleres és kerékpáros ételfutárok gyakran fittyet hánynak mindenféle KRESZ-szabályra, miközben a hátukon hurcolt hatalmas dobozzal egy cég hírét is szerteviszik, nemcsak a megrendelt ételt. Beazonosításuk azonban nehéz, mert jelöletlen járművekkel dolgoznak. Erről az egyre égetőbb közlekedési problémáról kérdezte az InfoRádió Pető Attila közlekedési szakoktatót, a „KRESZ-professzort”.

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×