Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.62
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Gyerekek néznek ki a Kijevből a nyugat-ukrajnai Lvivbe induló vonat ablakán 2022. március 3-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/AP/Vadim Ghirda

Hétszázezer gyermeket telepíthettek át Ukrajnából Oroszországba

Egy orosz parlamenti képviselő szerint Oroszország eddig 700 ezer gyermeket költöztetett át orosz területre az ukrajnai konfliktuszónából.

Grigorij Karaszin, az orosz parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács nemzetközi bizottságának vezetője a Telegram oldalán írta azt, hogy „az elmúlt években hétszázezer gyermek talált nálunk menedéket, aki az ukrajnai konfliktuszóna lövedékei elől menekült”.

Az orosz képviselő bejegyzésére hivatkozva a The Guardian felidézi, hogy Oroszország azt állítja, a gyermekeket Ukrajnából Oroszországba átszállító programjának az a célja, hogy a háborús övezetben egyedül vagy árván maradt gyermekeket megvédje. A brit lap ugyanakkor azt is jelezte, hogy Ukrajna szerint az oroszok áttelepítési programja során számos esetben illegálisan deportált gyermekeket Ukrajnából orosz területre, illetve, hogy az Egyesült Államok szerint az orosz program több ezer gyermeket távolított el az otthonából akarata ellenére és erőszakkal.

Az emberek és gyermekek erőszakos áttelepítésének a többsége a 2022 februárjában elkezdődött háború első, néhány hónapjában történt meg.

Az Egyesült Államok 2022. júliusi becslése szerint Oroszország 260 ezer gyermeket deportált erőszakkal, míg Ukrajnának a megszállt területek integrációjával foglalkozó minisztériuma jelenleg 19 492 ukrán gyermeket tart számon illegálisan deportáltként – olvasható a brit lapban.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×