Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
313.9
bux:
150552.7
2026. augusztus 17. hétfő Jácint
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI egyik alelnöke a konzervatív pártok világszövetségének (CDI-IDC) tanácskozásán a szlovéniai Bledben 2023. május 18-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor: Magyarország minden ukrajnai béketervet támogat

A miniszterelnök erről a horvátországi Bledben beszélt a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésén.

Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország, amely a béke oldalán áll, minden béketervet támogat, mert nem tudjuk, végül melyik visz sikerre, de ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig.

A kormányfő rámutatott: kétféle gondolkodásmód létezik az ukrajnai háború jövőjét illetően, az egyik szerint van mód a konfliktus katonai rendezésére, míg a másik szerint nincs lehetőség erre, ezért inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Mint mondta:

egyelőre még a konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni,

egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között.

Bled, 2023. május 18.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI egyik alelnöke a konzervatív pártszövetség, a CDI vezetőségi ülésének szünetében nyilatkozik a szlovén és a horvát médiának a szlovéniai Bledben 2023. május 18-án. Jobbra Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, a világ kereszténydemokrata, konzervatív pártjait tömörítő CDI egyik alelnöke a konzervatív pártszövetség, a CDI vezetőségi ülésének szünetében nyilatkozik a szlovén és a horvát médiának a szlovéniai Bledben 2023. május 18-án. Jobbra Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Senki sem tudja, milyen béketervnek lenne esélye a sikerre, Magyarország éppen ezért minden kezdeményezést támogat - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×