eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
III. Károly brit uralkodót és feleségét, Kamilla királynét ábrázoló horgolt figurák egy postaláda tetején Isleworth-ben 2023. május 2-án, négy nappal III. Károly brit király koronázása előtt.
Nyitókép: MTI/AP/PA/John Walton

Megindokolta a londoni rendőrség, miért volt olyan szigorú a koronázás napján

Szerencsétlennek nevezték, hogy 6 monarchiaellenes tüntetőt is letartóztattak, de van magyarázata a dolognak.

Bűnszervezetet akartak megakadályozni abban, hogy tönkretegyék a nagy napot: a szervezőnek öltözött illetőket elfogták, több doboz festéket találtak náluk, amit a menetben vonulókra akartak dobni - írja a Sky News.

Mark Rowley, a londoni rendőrség vezetője szerint a terv az volt, hogy a tömegben hangosbemondókkal keltenek zavart, illetve azt a látszatot keltik, mintha valakin nemi erőszakot követtek volna el várakozás közben. Valódi céljuk az volt, hogy műemlékeket rongáljanak meg és festékkel dobálják meg a menetet - legalábbis a hírszerzés ilyen értesüléseket kapott.

Eközben a Republic nevet viselő, monarchiaellenes szervezet tagjai közül is letartóztattak hat embert, akiket vádemelés nélkül engedtek szabadon később.

Az Evening Standardbe írt cikkében Rowley úgy fogalmazott, szerencsétlen, hogy a hat tüntetővel ez történt, de nagyon frusztráló volt, hogy nem oszthatták meg, miért csapnak le ekkora szigorral.

"A nyomozás még folyik, de elárulhatom, hogy találtunk olyan embereket, akiknél lakatok voltak, és olyan embereket, akik a rendezvény stewardjainak adták ki magukat, illetve akiknél fehér festéket tartalmazó műanyag palackok voltak, amelyeket véleményünk szerint kifejezetten a felvonulás megzavarására akartak használni.Támogatom a rendőrök fellépését ebben az egyedülálló, gyorsan változó műveleti helyzetben" - írta.

A londoni polgármester, Sadiq Khan arra kérte a rendőrség vezetőjét, indítson vizsgálatot a helyzet kezeléséről és vonják le a szükséges következtetéseket abból.

A Scotland Yard, a londoni rendőrség vezetése már korábban elnézést kért a letartóztatott tüntetőktől. Összesen 64 embert tartóztattak le Londonban a koronázás napján.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbáltak magukhoz térni a világ részvénypiacai, több-kevesebb sikerrel. Elromlott a tőkepiaci hangulat, miután az amerikai jegybank elnöke arra tett utalást, hogy jövőre a korábban vártnál kevesebb kamatvágás jöhet, erre a kockázatosabb eszközök, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma vegyes volt a hangulat az európai tőzsdéken, míg az amerikai piacok a nap eleji esésből eleinte komoly emelkedésbe kapcsoltak, majd a nap végére elolvadt a korábbi pluszok egy része.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×