Infostart.hu
eur:
386.02
usd:
330.29
bux:
116919.45
2026. január 12. hétfő Ernő
Vasúti dolgozók tüntetnek a francia kormány nyugdíjreformja ellen Lyonban 2023. március 22-én. Emmanuel Macron francia elnök a TF1 kereskedelmi és a France2 közszolgálati televíziónak adott közös élő interjúban bejelentette, hogy a nyugdíjkorhatárt 62 évről 64 évre megemelő törvénynek az év végéig hatályba kell lépnie. A nemzetgyűlési szavazás nélkül kihirdetett törvény hatálybalépéséhez az alkotmánybíróság jóváhagyása szükséges.
Nyitókép: MTI/AP/Laurent Cipriani

Törölt légi járatok, elmaradó tanórák, utcai tiltakozások - áll a bál Franciaországban

Kilencedik alkalommal tiltakoznak utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal csütörtökön a kormány nyugdíjreformja ellen. Gérald Darmanin belügyminiszter tájékoztatása szerint 12 ezer rendőr és csendőr fogja biztosítani országszerte a felvonulásokat.

Darmanin elmondta, hogy ötezren Párizsban teljesítenek majd szolgálatot az előző napi zavargások megismétlődésének megakadályozására. A belügyminisztérium 600 és 800 ezer közötti tiltakozóra számít mintegy kétszáz városban, ebből 40-70 ezerre Párizsban.

Emmanuel Macron államfő az év végig hatályba kívánja léptetni a reformot, amelynek legfőbb intézkedése a nyugdíjkorhatár felemelése 62-ről 64 évre. A felmérések szerint a franciák kétharmada nem támogatja a nemzetgyűlési szavazás megkerülésével jóváhagyott nyugdíjreformot.

A stratégiai szektorok több mint két hete kezdődött gördülő sztrájkja továbbra is elsősorban az olajfinomítókban és a hulladékszállításban érezteti a hatását, de

csütörtökön a vasúti és a tömegközlekedésben, valamint az oktatásban dolgozók is munkabeszüntetést tartanak.

Az olajfinomítókban dolgozók már több mint két hete blokkolják az olajtározóknál a ki- és bejutást, ezért a töltőállomásokon fokozatosan romlik a helyzet. Az ország 11 ezer töltőállomásának 14,3 százalékánál volt szerdán hiány valamelyik üzemanyagból, 7 százalékuknál pedig egyáltalán nem volt üzemanyag. Kedden még csak a kutak 12, az elmúlt hétvégén pedig még 4 százalékánál voltak gondok. A kétszáz olajraktárból nyolcat foglaltak el a sztrájkolók, de ezek a legjelentősebbek az országban.

A TotalEenergies négy franciaországi olajfinomítójából csak egyben folyt termelés szerdán, az Esso-ExxonMobil két olajfinomítója még termel, de a hozzájuk tartozó üzemanyagraktárakból a szállítás szünetel, miután a telepeket elfoglalták a sztrájkolók.

A France24 hírtelevízió összesítése szerint az üzemanyaghiány jelenleg a megyék ötödében érezteti hatását, mindenekelőtt a déli országrészben, ahol minden második kútnál gondok vannak, s ezért a déli megyékben (Gard, Vaucluse, Alpes-de-Haute-Provence, Var) a prefektúrák 30 literre korlátozták az egyszerre vásárolható üzemanyag mennyiségét.

A kormány tájékoztatása szerint az üzemanyagraktárakban legalább két hónapra elegendő tartalék van.

Párizsban 17. napja folytatódott a hulladékszállítók sztrájkja, s a főváros körüli szemétégetők egy része sem működik. A fővárosi önkormányzat szerint a járdákon csaknem 10 ezer tonna hulladék halmozódott fel, ugyanakkor egyes kerületekben az önkormányzatok magáncégeket béreltek fel az elmúlt napokban a hulladékszállításra.

A pedagógus szakszervezetek szerint csütörtökön a tanárok 40-50 százaléka nem fogja megtartani az óráit, a vonatoknak megközelítőleg a fele fog közlekedni, a városi tömegközlekedésben pedig a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időkben indulnak csak szerelvények.

A polgári légi közlekedési igazgatóság azt kérte a légitársaságoktól, hogy a párizsi Orly repülőtéren előzetesen töröljék járataik 30 százalékát, a vidéki repülőtereken pedig 20 százalékát a légiirányítók sztrájkja miatt.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Hétfő reggel a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×