Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.74
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Leopárd 2 német harckocsi. Forrás: Twitter/Ukraine Battle Map
Nyitókép: Forrás: Twitter/Ukraine Battle Map

Kaiser Ferenc: Ukrajnának minden nap győzelem, ezért segíti a Nyugat korszerű fegyverekkel

A Nyugattól beszerzett harckocsik minőségi ugrást jelentenek Ukrajna fegyverzetében, ugyanakkor létszámukban nem elegendőek ahhoz, hogy ezzel Ukrajna előnybe kerüljön az oroszok elleni háborúban – mondta az InfoRádiónak Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Ukrajna jelentős nyugati támogatás nélkül nem lett volna képes sikeres védekezésre Oroszországgal szemben – vélekedik Kaiser Ferenc.

A segítségnyújtás ugyanakkor nemcsak a megtámadott országnak, hanem a Nyugatnak is fontos, mivel kényszerhelyzetbe került Európa és a NATO egyaránt.

A nyújtott segítség mértéke nagyon komoly

"Ukrajna erőforrásai korlátozottabbak az Orosz Föderációnál: népessége harmada, bruttó nemzeti összterméke ötöde sincs az orosznak. Jól jelzi, hogy mennyire komoly a segítség, hogy sok területen – páncéltörő rakéták, HIMARS gyártásában – a nyugati világ már olyan mennyiséget átadott, amit békeidőben évek alatt gyártottak le.

Főleg vállról indítható légvédelmi rakéták és irányított páncéltörő rakéták esetében volt ilyen jelentős a segítség, de akár a tüzérségi rendszereket is említhetjük,

ez nagyon komoly segítség" – mondta el Kaiser Ferenc az InfoRádióban. Ezekhez nagy mennyiségű lőszert is szállítottak a nyugati partnerek az ukránoknak.

A fegyverzetben a harckocsik jelentik az új elemet – tette hozzá a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A lengyelek 14 darab, azaz egy századnyi Leopárd 2 tankot küldenek, amennyiben a német gyártó ehhez beleegyezését adja, ha ez megvan, a finnek is egy századnyi tankot juttatnának az ukránoknak.

Védekezésre is használhatják a tankokat

"Ez egy úgynevezett harmadik generációs alap harckocsi, ami 1979-ben állt szolgálatba. Ezeknek az elektronikáját, esetenként a páncél védettségét, a tűzvezető rendszerét, sok mindent már korszerűsítettek. Jóval nehezebbek, nagyobb méretűek, mint az orosz harckocsik, leginkább azért, mert sokkal összetettebb a páncélvédelmük. A fő irányokban jóval vastagabb is, az ukrán, akár korszerűsített T-64-esekhez és T-72-esekhez képest is minőségi ugrás, minimum egyenértékű az orosz harckocsikkal" – mondta Kaiser Ferenc.

Ezek a tankok nemcsak támadásra használhatók: a mennyiség édeskevés is ehhez, viszont a páncéloselhárításban építhetnek ezekre a páncélos járművekre.

"Ukrajnának minden egyes haditechnikai eszköz nagyon komoly segítséget jelent,

létszámában az ukránhoz képest ötször nagyobb, védelmi költségvetésében tizenötször, eszközparkjában négy-ötször nagyobb haderővel kell harcolnia"

– mondta a biztonság- és védelempolitikai szakértő, aki szerint ezek a páncélosok segítenek a túlélésnek.

Minden nap győzelem

"Ukrajna esetében minden nap győzelem. Oroszország ezt a háborút lényegében Ukrajna vazallusállamává tételéért indította: most már ott tartunk, hogy beérné Ukrajna területének a negyedének az elszakításával is. Nyilván az ukránok ebben nem kívánnak a partnerek lenni. Persze elhúzzák a háborút, de a B verzió az, hogy a Nyugat nem segít, Ukrajna elveszíti a háborút, Oroszország megszállja, lesz egy komoly gerillaháború, amit az oroszok a tőlük megszokott brutális kegyetlenséggel vernének le. Lenne ezután egy még nagyobb migrációs hullám. Európa meg a NATO kényszerhelyzetben van,

nem nagyon tehetjük meg, hogy ne támogassuk Ukrajnát.

Nem szabad hagyni, hogy az oroszok a saját forgatókönyvek szerint győzzenek, ugyanis ebben az esetben evés közben jön meg az étvágy" – fogalmazott.

Ha sikerült volna Ukrajnát vagy annak déli részeit elfoglalnia Oroszországnak, akkor már Moldovában is az úgynevezett orosz békefenntartók állomásoznának – zárta szavait Kaiser Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×