eur:
384.53
usd:
353.46
bux:
69941.72
2024. május 28. kedd Csanád, Emil
Megrongálódott lakóépület romjai a donyecki régióban lévő Csasziv Jar településen 2022. november 27-én, miután az orosz légierő csapást mért az ukrajnai idegenlégió ideiglenes állomáshelyére. Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint a támadásokban mintegy száz külföldi harcos vesztette életét és hat páncélozott jármű semmisült meg.
Nyitókép: MTI/AP/Andrij Andrijenko

Szakértő: az uniónak komoly haszna lesz Ukrajna hitelezéséből

Feledy Botond külpolitikai szakértő az InfoRádióban tisztázta, miről szól a szombati EU-döntés Ukrajna segítése, és miképp vesz ebben részt Magyarország.

Döntött az Európai Tanács az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós támogatásról. A kritériumok közül kikerült, hogy a pénzt közösen felvett hitelből adnák az uniós tagországok. Magyarország is megszavazta ezt a segélyt.

A javaslatot ezen a héten nyújtják be az Európai Parlamentnek.

Az InfoRádiónak nyilatkozó külpolitikai szakértő azt mondta: Ukrajna csak a jogállamisághoz is kapcsolódó feltételek teljesítése esetén kapja meg a támogatást.

"Fontos tisztázni, hogy a magyar tartózkodás azzal volt kapcsolatos, hogy az EU-költségvetés terhére, hitelgarancia vállalásával vegyen fel forrást a nemzetközi pénzpiacról. A szombati döntésben már nem volt ilyen visszakozás, hiszen tagállami garanciákról volt szó, és ebben Magyarország effektíve nem venne részt, de a döntést nem kívánta blokkolni, és ezt korábban is tudatta" - árnyalta a képet Feledy Botond.

Vagyis: az uniós garancia tagállami garanciává változott, lényegében 26 tagállam "oldja meg".

Mint Feledy Botond emlékeztetett, korábban is volt ilyen támogatási változtatás, amikor a britek nem mentek bele egy egyezségbe az unió tagjaként; ez hosszabb megoldás, de technikailag működtethető dolog, és Ukrajna pedig az összeget vissza is fogja fizetni, igaz, jóval később, de kamattal.

Úgy kell tehát elképzelni,

mint a régi IMF-hiteleket: kap forrást az ország, megfelelő politikai feltételek teljesítése esetén, amelyek történetesen az ukrán jogállamisághoz is kapcsolódnak.

Hogy mire lehet elég 18 milliárd euró?

"Az Egyesült Államok idén 50 milliárd dollárnyi, különböző pénzügyi, fegyveres, illetve humanitárius támogatást nyújtott Ukrajna számára, míg az EU részéről ez az összeg a fele alatt maradt. Tehát az uniós mértékegységben egy komoly lépés és nagy nagyságrend. Nyilván Ukrajna háborúban áll, és egy dolog, hogy a gazdaságuk vagy az unióhoz való közeledésük hogy áll, valószínűleg a kritikus infrastruktúra üzemben tartásához szükséges és fontos lépés a támogatás, és kiváló eszköz az unió kezében arra, hogy

az újjáépítés során olyan pozíciókat tudjon szerezni

a hidrogénipartól a mezőgazdaságon át az energiahálózatig, amelyek stratégiai kérdések a kontinens számára."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

N. Rózsa Erzsébet az Arénában: akár meglepő változások is lehetnek a legfőbb iráni vezetésben

Valószínűleg komoly harcok zajlanak a háttérben, hogy ki legyen a következő ajatollah, több forgatókönyv is elképzelhető – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, aki arról is beszélt, hogy egyre nehezebb helyzetbe kerül az izraeli miniszterelnök azzal, hogy nem áll elő kész tervvel a gázai konfliktus lehetséges lezárását illetően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.28. kedd, 18:00
Ungár Péter
az LMP társelnöke és EP-listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×