Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Párizsban, 118 év után, megszűnik az ikonikus, papír alapú metró jegy
Nyitókép: Twitter

Párizs búcsút int a papír alapú metrójegyeknek

A francia főváros 122 év után mond búcsút az ikonikus papírjegyektől.

Filmesek és dalszerzők számára adtak ihletet, sokan használták ezeket könyvjelzőként vagy cigaretta sodrásához - most viszont eljött az egy útra szolgáló, négyszögletes jegyek korának vége.

A The Guardian cikke szerint a döntést 20 évvel azután hozták meg, hogy a New York-i metróhálózatban kivezették a fém zsetonok jegyként történő használatát, illetve 10 évvel azután, hogy a londoni földalattin is papírmentes megoldásokra váltottak.

Több mint egy évszázadig használták

A 6,5-szer 3 centiméteres mágnescsíkkal ellátott, papírból készült metrójegyek hamarosan már csak a gyűjtőknél lesznek fellelhetők. A helyi közlekedési társaság már korábban búcsút intett volna nekik, de

a koronavírus-pandémia, valamint az ukrán háború kapcsán kialakult mikrocsiphiány hatására, kicsit el kellett halasztaniuk a váltást.

Az első metrójegyet még 1900 július 19-én érvényesítették délután egy órakor: ekkor nyitott meg, a párizsi világkiállítás alkalmából megépített, egyes metróvonal a francia fővárosban. 25 centime-be került akkoriban - most pedig 1,9 euróért, nagyságrendileg 800 forintért vásárolható meg.

A popkultúra része

Az 1952-es A félelem bére című filmben Yves Montand egy párizsi metrójegyet ajánl fel barátsága jeléül. Serge Gainsbourg 1950-es Le Poinçonneur des Lilas című dala a jegyellenőrök előtt tiszteleg, akiknek munkája megszűnt az automata sorompók megjelenésével. Raymond Queneau Zazie a metrón című regényében, amelyből Louis Malle az 1960-as években filmet forgatott, egy metrójegy szerepelt az első kiadás papírborítóján.

Grégoire Thonnat, a 2019-ben megjelent A párizsi metrójegy rövid története című könyv szerzője szerint a metrójegy a párizsiak életének szerves része.

"1900 óta a metrójegy végigkíséri mindennapi életünket, a zsebünk mélyén, a pénztárcánkban vagy a könyveink lapjainak közepén ... és hamarosan eltűnik.

A párizsi élet szerves része.

Az élettartama nagyon rövid, körülbelül egy-másfél óra, de mi ragaszkodunk hozzá, ami irracionális" - írta.

Minden tizediket elvesztik

A párizsi közlekedési társaság szerint minden tizedik metrójegyet elveszítenek az emberek - vagy csak sosem találnak meg táskájuk mélyén. A jegyautomatákat most fokozatosan elkezdik kivonni a forgalomból, 2025-re pedig már csak bérlettel, vagy elektronikus jeggyel lehet utazni a párizsi metrón.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×