Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Észak-koreai rakétakilövésről szóló tudósítás a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2022. szeptember 30-án. A dél-koreai vezérkari főnökség tájékoztatása szerint Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjan közeléből Dél-Korea irányába. A mostani kísérletre röviddel azután került sor, hogy Kamala Harris amerikai alelnök befejezte látogatását a térségben.
Nyitókép: Dzson Hon Kjun

Újabb rakétakísérletekkel borzolja a kedélyeket Phenjan

Észak-Korea szombat reggel újabb rakétakísérletet hajtott végre, a japán védelmi minisztérium és parti őrség jelentései szerint a ballisztikus rakéta a Japán-(Keleti)-tengerbe csapódott.

A két rakéta 50 kilométeres magasságban szállt, az egyik 350, a másik 400 kilométeres távolságot tett meg. A Japán NHK állami televízió tudósítása szerint a rakéták a szigetország kizárólagos gazdasági övezetén kívül zuhantak a tengerbe.

Az amerikai katonaság nyilatkozatban közölte, hogy észlelték a kilőtt rakétákat, azok ugyanakkor "nem jelentenek közvetlen veszélyt amerikai személyzetre, területre vagy az Egyesült Államok szövetségeseire".

„Az Egyesült Államok elköteleződése a Koreai Köztársaság és Japán védelme iránt továbbra is megingathatatlan” – írják.

A Koreai-félsziget keleti partjánál pénteken kezdődött el Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán közös tengeri hadgyakorlata.

A héten ez immáron Phenjan harmadik rakétatesztelése: Észak-Korea szerdán és csütörtökön is ballisztikus rakétát lőtt ki – utóbbit azután, hogy Kamala Harris amerikai alelnök szerdán befejezte térségbeli látogatását. Harris élesen bírálta Phenjan diktatúráját, törvénytelen fegyverkezési programját, és hangoztatta, hogy ezekkel Phenjan veszélyezteti a térségben a békét és a stabilitást.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Új helyzet a munkaerőpiacon: így élhetik túl a vállalatok a szigorodó vendégmunkás-szabályozást

Új helyzet a munkaerőpiacon: így élhetik túl a vállalatok a szigorodó vendégmunkás-szabályozást

A napokban lépett hatályba az a kormányrendelet, amelynek értelmében minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül a továbbiakban nem adható ki új tartózkodási engedély a harmadik országokból származó vendégmunkásoknak. Ez a döntés nem érte teljesen váratlanul a piacot: az elmúlt időszak kormányzati nyilatkozatai már előrevetítették hasonló intézkedések lehetőségét. Ennek ellenére a fejlemény azonnal jelentős visszhangot váltott ki a hazai gazdasági szereplők körében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×