eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65488.85
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
London, 2017. május 21.Roman Abramovics, a Chelsea labdarúgóklub tulajdonosa tapsol az első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott Chelsea-Sunderland mérkőzésen a londoni Stamford Bridge Stadionban 2017. május 21-én. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nyitókép: ANDY RAIN

Menekítik vagyonukat az orosz oligarchák

Joe Biden közvetlenül üzent az orosz oligarcháknak, vagyonuk elkobzásával fenyegetve őket.

A Kremlhez fűző szoros kapcsolatok eddig csak segítették őket abban, hogy milliárdos vagyonra tegyenek szert az egykori Szovjetunió készleteinek a kilencvenes években történő újrafelosztása során, most viszont nagy bajba kerültek a Putyinhoz fűződő kapcsolataik miatt. Aliser Uszmanov jachtjáról elterjedt, hogy Hamburgban lefoglalták (később kiderült, hogy ez nem történt meg) az uniós szankciók keretén belül, míg Igor Szecsin Rosznyefty-elnök luxusjachtja zár alá került a Marseille-hez közeli La Ciotat kikötőjében.

A nyugati országok az ukrán háború kezdete óta igyekeznek az oligarchák tengerentúlon tartott vagyonának befagyasztását eszközölni, egyben megakadályozni azt, hogy nyugati országokba utazhassanak be. A CNN cikke szerint a cél az elrettentő büntetés, valamint Putyin meghátrálásra bírása egyben.

A szankciók eddig elég hathatósnak tűnnek, ami az oligarchák megfélemlítését illeti. Roman Abramovics szerdán bejelentette, hogy eladja a Chelsea futballklubot. Ő egyelőre nem került fel a szankciós listákra, de a brit törvényhozók nyomást gyakorolnak a vezetőkre annak érdekében, hogy ezt megtegyék. Abramovics egyes ingatlanait is értékesíteni szeretné.

"Retteg attól, hogy szankciók érik, ezért már most eladja az otthonát és egy másik lakását is" – mondta Chris Bryant brit törvényhozó a Bloomberg szerint.

Egyre kisebb a mozgásterük

Az oligarchák mozgásban vannak, amit részben egy 19 éves floridai fiatalember miatt tudunk, aki Twitter-robotok segítségével 40, orosz oligarchákhoz köthető repülőgép és helikopter mozgását követi. Ugyanarról a 19 évesről van szó, aki korábban azzal került a címlapokra, hogy visszautasította Elon Musk arra vonatkozó kérését, hogy állítsa le a Tesla-vezérigazgató repülőgépére állított botot.

A hét elején legalább négy, Putyinhoz kötődő orosz milliárdos tulajdonában lévő szuperjachtot láttak Montenegró és a Maldív-szigetek felé haladni a CNBC szerint. Az Indiai-óceánban fekvő szigetországnak, nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal, ami növelheti vonzerejét az oligarchák számára, miközben

más, korábban biztonságosnak vélt kikötők egyre elérhetetlenebbekké válnak számukra.

Monaco az uniós szankcióknak megfelelő intézkedéseket fogadott el, és Svájc is az EU mellé állt, lezárva légterét az Oroszországból érkező járatok előtt.

The Dilbar superyacht, owned by Russian billionaire Alisher Usmanov, under cover while undergoing refitting at the Blohm & Voss dock in Hamburg, Germany, on Friday, March 4, 2022. The superyacht, estimated to be worth $594 million by the Bloomberg Billionaires Index, hasn't been seized by the government after Usmanov was hit with European Union sanctions this week. Photographer: Imke Lass/Bloomberg via Getty Images
Aliser Uszmanov Dilbar nevű szuperjachtja felújítás közben a Blohm & Voss kikötőben a németországi Hamburgban 2022. március 4-én. A jármű becsült értéke 594 millió dollár. (Imke Lass/Bloomberg via Getty Images)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daily Overview (@dailyoverview) által megosztott bejegyzés

A vagyon elrejtése működő módszer

Szakértők szerint ugyanakkor az oligarchák könnyen el tudják rejteni vagyonukat kapcsolati hálójuk igénybe vételével.

"Amikor egy orosz oligarcha az Indiai-óceánon úszkál a jachtján, a

pénze nagy része már nem a saját nevén van.

Átláthatatlan céghálón keresztül tulajdonolja a vagyonát" – mondta Alison Jimenez, a Dynamic Securities Analytics peres ügyekkel foglalkozó tanácsadó cég elnöke. Magyarul bár repülőik és jachtjaik a szankciók áldozataivá válhatnak, a pénzük bárhol lehet a világon.

A nyomásnak azonban pszichológiai hatása is van: Mihail Fridman és Oleg Deripaszka szakított a Kremllel, az ukrajnai háború befejezésére szólított fel Oroszországot.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×