Két év kihagyás után, ezúttal egy fél évtizedes időszakot lefedve tette közzé a héten a brüsszeli testület a szokásos, többéves (sorrendben nyolcadik) kohéziós jelentését.
Az anyagból mindenekelőtt kitűnik, hogy az EU gazdasági növekedési átlagától elmaradó régiók – bizonyos szempontból akár egész tagállamok – felzárkóztatását segíteni hivatott úgynevezett kohéziós és strukturális támogatási formákból
kiemelkedő mértékben részesültek a kelet- és közép-európai tagállamok, valamint a déliek közül Görögország és Portugália.
Ugyancsak esetükben hangsúlyozottan igaz, hogy a 2014–2020 közötti költségvetési időszakban a fejlesztéseket célzó közkiadások nagyobbik hányada (52 százalék) teljesült közösségi támogatásból. (A megelőző, 2007–2014-es ciklusban ez a hányad még csak 34 százalék volt, azaz a nagyobbik részt akkor még nemzeti forrásokból finanszírozták.)
A kohéziós riport bemutatásakor Elisa Ferreira kohéziós politikai EU-biztos a nemzeti befektetések visszaszorulását a 2008-2009-es pénzügyi válsággal, illetve a nyomába lépő közös megszorító intézkedésekkel magyarázta, amelyek az esetek többségében a kiadások visszafogására kényszerítették a tagállami kormányokat.
Ha a jelenség a jövőben is fennmaradna, az beavatkozást igényelhet, mivel
a közösségi támogatásoknak nem a nemzeti gazdálkodás kiváltása, hanem kiegészítése a feladata
– hangsúlyozta Ferreira, aki azonban bizakodását fejezte ki, hogy a pénzügyi válság lecsengésével, és most már remélhetőleg a járványveszély csillapodásával is ezen a téren is visszatérhetnek a folyamatok a korábbi természetes medrükbe.
Kevésbé látszik viszont biztatónak a közösségi támogatások hasznosításának egy másik visszatérő tanulsága – intettek ugyanakkor bizottsági részről az ötéves jelentés további megállapításait elemezve.
Így mindenekelőtt külön figyelmet érdemlőnek minősítették, hogy
sok közepesen fejlett, netán az átlagosnál szegényebb régió gazdasága nem tudott a változó gazdasági környezet elvárásait követve fejlődési pályán maradni,
esetenként a visszaesés, máskor a korábbi fejlődés folytatásának a képtelensége, optimális esetben is csak a stagnálás volt tapasztalható.
Ez a jelenség a jelentés szerint elsősorban a dél-európai uniós tagokra jellemző, de előfordul például Belgiumban (Vallónia tartományban), sőt, közép-olasz és francia, mi több, még egyes osztrák, német és holland régiók esetében is.
Visszatérő jellemzőjük – és ez a tendencia kezd megjelenni a kelet- és közép-európai térségekben is –, hogy az adott régiókban késlekedtek vagy teljesen elmaradtak a szükséges modellváltással. Ennek tipikus járulékos eleme (és hosszabb távon oka is), amikor a fejlesztési – közkiadásokon is alapuló – beruházási törekvések csekély hányada célozza csak a jövőbeni megtérülést hozó területeket (mindenekelőtt az oktatást és az egészségügyet), és nagyobb részt a jelenbeni folyamatokon, körülményeken próbálnak segíteni.
Ennek kapcsán a jelentés a keleti tagországok esetében is kiemelte, hogy miközben az elmúlt hét évben
a legszegényebb keleti térségek dinamikusan közelítettek az EU-átlaghoz, ám éppen a jövőbeni képességeket célzó fejlesztések relatíve csekély aránya középtávon alááshatja ezt a tendenciát.
Az oktatás, a munkaerő folyamatos átképzése, az innováció erősítése, kiegészülve a társadalom egészségi állapotának javításával, együttesen jelentik a kulcsot a jelenbeni gyors haladás fenntarthatóságához – figyelmeztetett a brüsszeli jelentés.
Ráadásul konkrétan a keleti régiók többségénél még hátra van olyan átfogó szerkezetváltási kihívások megoldása, mint például az agrárszektortól a magasabb termelékenységet, nagyobb hozzáadott értéket produkáló gazdasági ágazatok felé történő átcsoportosítás.
A nyolcadik európai bizottsági kohéziós jelentés terjedelmes anyagát, a hagyományt követve, idén márciusban az európai uniós Kohéziós Fórum többnapos tanácskozásán fogják majd szakmai és politikai vezetők részvételével részletekbe menően megvitatni.
