Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.92
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pixabay

Jöhetnek a nagycsaládok Kínában: akárhány gyereket vállalhatnak mostantól a nők

Sem pénzbüntetéssel, sem egyéb konzekvenciával nem sújtják már Kínában azokat sem, akik háromnál is több gyermeket vállalnak.

Évtizedeken át szabályozták szigorúan azt, hány gyermek születhet egy kínai családban, a kormány kedden nyilvánosságra hozott döntésének értelmében azonban mostantól minden család szabadon választhatja meg, hány gyermeket vállal, írja a CNBC.

A döntés hátterében az ország vezetésének a gyermekszületések számának növelésére irányuló törekvése áll - a kínai társadalom ugyanis rohamosan öregedik, a születések száma pedig tavaly 15 százalékkal csökkent az előző évihez képest. Ez már a negyedik olyan év volt, amelyben csökkenő tendenciát mutattak a számok.

Szigorúan büntettek

Kínában 1980-ban vezették be az egygyermekes szabályt ("egykepolitika"), aminek következtében a helyi hatóságok három évtizeden át olyan drasztikus eszközöket vetettek be a születésszám szabályozására, mint a sterilizálás vagy a várandósokra kényszerített abortusz. Mivel a családok egy része, főleg a vidéki Kínában a fiúgyermekek születését preferálta,

az egygyermekes szabály a nemi egyensúlyok komoly eltolódásához vezetett.

Azok a családok, amelyek megszegték az egygyermekes, később a kétgyermekes szabályt, komoly pénzbüntetésre számíthattak, illetve a szülők sokkal nehezebben találtak munkát maguknak. A múlt évben arról adott hírt a világsajtó, hogy egy hétgyermekes családot több mint 718 ezer jüanos, azaz hozzávetőlegesen 34 millió forintos pénzbírsággal sújtottak a hatóságok.

Nem lesz már korlátozás

"A kormány többé nem szab ki bírságot azokra a párokra, akik a családtervezési törvényt megszegve a megengedettnél több gyermeket vállalnak" - közölte a Hszinhua állami hírügynökség angol nyelven, egy kedd este nyilvánosságra hozott, de június 26-i keltezésű kormányzati dokumentumra hivatkozva. A dokumentum emellett hosszabb szülési szabadságot és jobb gyermekgondozási rendszert sürgetett.

Fogy a társadalom

Az 1980-ban bevezetett egykeszabályozást korábban két gyermek vállalását engedélyező rendszer előzte meg. A nyolcvanas évek közepén a rendszer kicsit módosult: a vidéki családok számára engedélyezték a második gyermek vállalását is abban az esetben, ha az lány.

Ezt követően azonban évtizedeken át nem történt változás, egészen 2016-ig, amikor is mindenki számára engedélyezték a kétgyermekes modellt, a gyerekek nemétől függetlenül. Ez a változtatás sem tudta ugyanakkor felülírni a népesedési trendet: a kínai társadalom tovább öregedett, a születésszámok pedig csökkentek.

A legutóbbi változás 2021 májusának végén történt, amikor is három gyermek vállalását engedélyezték. Szakértők már ekkor arról beszéltek a New York Times cikkében, hogy a teljes szabadság engedélyezése lenne a kívánatos irány a népességcsökkenés megfékezésére.

Jelenleg a kínai reprodukciós ráta 1,3, miközben ahhoz, hogy ne csökkenjen a népesség, 2 fölötti értéket kellene elérni.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×