Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.46
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Az új sírhantokat jelölik fehér keresztek a milánói Maggiore temetőben 2020. április 23-án. A koronavírus-járvány következtében elhunytak száma az előző nap 25 ezer fölé emelkedett Olaszországban.
Nyitókép: MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

WHO: a duplája is lehet a Covid-áldozatok száma az ismertnek

Jelenleg mintegy 3,44 millió áldozatról tudni, a világszervezet szerint 8 millió is lehet – ez nagyjából annyi, mint New York (8,14 millió) teljes lakossága.

Világszerte jelentősen alábecsülték a koronavírus halálos áldozatainak a számát – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki bejelentéséből, amely szerint a Covid-19-cel közvetlenül vagy közvetve összefüggő halálesetek valódi száma akár 6-8 millió is lehet.

A világszervezet korábban azt közölte, hogy a pandémia mindezidáig körülbelül 3,4 millió halálos áldozatot követelt, Samira Asma, a WHO adatelemző irodájának igazgatóhelyettese azonban virtuális sajtótájékoztatóján leszögezte: óvatos becslések szerint is a valódi szám legalább 6-8 millióra tehető.

Munkatársa, William Msemburi hozzátette, hogy

ebbe a nem regisztrált halálesetek mellett beleszámították azokat is, akiknek a halálát nem közvetlenül a Covid-19 okozta, hanem például a kórházi ágyak hiánya.

Ezzel egyidőben a GAVI Vakcinaszövetség előzetes szerződést írt alá a Johnson and Johnson gyógyszergyártóval 200 millió vakcinára, amelyet az oltások méltányos elosztására a WHO és a GAVI által létrehozott Covax-program keretében fognak szétosztani. A cég egykomponensű oltóanyaga különösen a kevésbé fejlett infrastruktúrával rendelkező országok számára lehet hasznos - szögezte le a közleményben Seth Berkley, a GAVI vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy reményeik szerint ez a mennyiség már idén a program rendelkezésére fog állni.

A vakcinák méltányos elosztására irányuló kezdeményezés keretében 2021 végéig 2 milliárdnyi oltóanyagdózist szeretnének biztosítani a kis és közepes jövedelmű országok számára.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×