A karlsruhei német alkotmánybíróság április 21-i döntéséig – amelyben feloldotta a 750 milliárd eurós helyreállítási alap elindításához szükséges alapszerződés-módosítás németországi ratifikálásának blokkolását – mindenki elsősorban a német jóváhagyás elmaradásától, vagy akár számottevő késedelmétől félt.

Ennek eloszlása után – de már közben is, heteken át –

a lengyel ratifikáció is kérdésesnek tűnt,

mivel a háromfős parlamenti többséggel rendelkező Morawiecki-kormány szélsőjobboldali koalíciós tagja, a Zbigniew Ziobro igazságügyminiszter vezette Egyesült Lengyelország a helyreállítási alap megszületése óta következetesen az elfogadása ellen van. A 19 parlamenti képviselővel rendelkező párt szembefordulása az alappal és az ehhez szükséges szerződésmódosítással egyaránt kockáztatta a lengyel ratifikációt – és vele mellesleg az egész EU számára az alap elérhetőségét –, valamint a Morawiecki-féle koalíció fennmaradását.

A lengyel ügy végül a hét elejére annyiban oldódott meg, hogy részint kedden a kormány a Ziobro-párthoz tartozó miniszterek tiltakozása ellenére jóváhagyta a leendő lengyel nemzeti reformtervet, részint a szerződésmódosítást pedig ratifikálásra a Szejm elé terjesztették.

Az utóbbinál a megoldást értesülések szerint az jelentheti, hogy az ellenzéki Baloldal nevű pártcsoport bizonyos pénzfelhasználási feltételek elfogadásáért cserébe készséget jelzett az Egyesült Lengyelország voksainak a kiváltására. (A Baloldalnak 46 honatyája van a lengyel törvényhozásban.)

Mindeközben, hétfőre

rizikófaktorrá lépett elő – a helyreállítási alap jövője szempontjából – a finn belpolitika is.

Itt múlt héten a Sanna Marin-vezette ötpárti koalícióból a liberális-konzervatív Központi Párt jelezte kilépési szándékát, mivel kevesellték a Finnországra jutó hányadból a munkahelyteremtésre, munkanélküliségre és más hasonló kiadásokra szánt részt.

Másfelől viszont hétfőre eldőlt, hogy a finn parlament alkotmányjogi bizottsága – ami funkciójában az alkotmánybíróságnak felel meg Finnországban – megállapította, hogy a szerződésmódosításhoz a parlament kétharmadának az egyetértése szükséges, márpedig ezt a Központi Párt voksai nélkül nem tudta volna összehozni a Sanna-kormány.

Végül szerdára ez is elrendeződött: a kormányfő megállapodott a rebellis partnerrel, részint módosításokat ígérve a majdani alap finnországi felhasználásában, részint megállapodva, hogy a Központi Párt a kérdés véglegesítését elhalasztja a jövő hétre, cserébe az e hét második felében esedékes szerződésmódosítási ratifikáción még mindenképpen koalíciós minőségében, tehát támogatólag fog tudni szavazni.

Megfigyelők megjegyzik, hogy igazából a jelen időszakban

valamennyi olyan tagállam belpolitikai helyzete fokozottabb aggodalmat kelt a tagtársak körében, ahol még nem ratifikáltak,

viszont felmerülhet kormányválság, netán új választás kiírásának a lehetősége, lévén ezek az aktuális parlament döntéshozási képességét is lehetetlenné tehetik. (Az elmúlt hetekben akadtak ilyen félelmek például a szlovén, korábban a szlovák kormány kapcsán is.)

Az EU féléves elnökségét ellátó portugál kormány külügyminisztere, Augusto Santos Silva kedden mindenesetre arról tájékoztatta a portugál parlament külügyi bizottságát, hogy eddig 18 tagállam ratifikált a huszonhétből.

Cserébe a múlt heti – nyitánynak számító – portugál nemzeti reformterv leadása után a héten beindult a tervek elfogadásának és leadásának a sora. Kedden több tagországban is elfogadták a nemzeti programot, némelyiket drámai körülmények között, az olasz „Draghi-tervet” például előzőleg (szombaton) a kormány éjszakába nyúló egyeztetés után tudta csak véglegesíteni, miután napközben a kormányfő visszatérően egyeztetett az Európai Bizottság illetékes vezetőivel, köztük Ursula von der Leyen elnökkel. Cserébe szerdán már több esetben brüsszeli átadásokra is sor került.

A keddi elfogadások közül a

leglátványosabb a francia és német tervezeté volt, a két ország pénzügyminisztere közös sajtóértekezleten együtt mutatta be,

ezzel is hangsúlyozva, hogy a „francia–német lokomotív” a helyreállítási alap tekintetében is élen járó akar lenni.

Közös vonása amúgy a két nemzeti reformprogramnak, hogy egyik sem számol a bizottságai helyreállítási alap hiteloldalával, hanem csak a rá eső térítésmentes támogatást akarja igénybe venni. Ennek oka, hogy mindkét ország, előnyös pénzpiaci megítélése miatt, lényegében a bizottságéval azonos feltételek mellett tud hitelt felvenni, így nem jelent előnyt a relatíve olcsóbb bizottsági hitelek megigénylése.

Ugyancsak közös, hogy nagy arányban – a franciák 50, a németek 40 százalékban – klímavédelmi célokkal összefüggő kiadásokra kívánnak költeni (az uniós elvárás 37 százalék). A francia oldalon jelentős tételt szánnak infrastruktúrára és mobilitásra, a német kormány nagy lendületet kíván adni egyebek között az elektromos járművek elterjesztésének. Ez utóbbi amúgy előkelő helyen áll az ugyancsak kedden véglegesített spanyol programban is.

Kedden megszellőztetett tervek szerint egyébként Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország szerdán együtt készült átadni az Európai Bizottságnak a nemzeti terveket, de bizottsági közlés szerint szerda délutánig csak a német és – újabb szereplőként – a görög kormány programját regisztrálták.