Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
330.54
bux:
116413.38
2026. január 12. hétfő Ernő
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a dél-koreai Doosan elektromos autóipari beszállító vállalat beruházásbejelentésén Budapesten, a minisztériumban 2020. október 30-án. A Tatabánya melletti gyár építését a kormány vissza nem térítendő támogatással segíti. Ennek összegéről a kormány, a vállalat és az Európai Bizottság között még zajlanak a tárgyalások. A vállalat első százmillió euróból megvalósuló tatabányai gyárát 15 millió euróval támogatták.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Szijjártó Péter elárulta a következő fél év terveit

Magyarország lesz az Európa Tanács következő elnöke.

Az Európa Tanács (ET) következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése, a családok megvédése a Covid-19 következményeitől, az európai emberek mielőbbi beoltása és a nemzeti közösségek védelme jelentik majd Magyarország fő teendőit az elkövetkezendő fél évben - hangsúlyozta Szijjártó Péter Strasbourgban. A külgazdasági és külügyminiszter azt követően nyilatkozott, hogy találkozott az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnökével, Rik Daemsszel.

Magyarország május 21-től féléves időtartamra veszi át az Európa Tanács elnöki pozícióját.

Szijjártó Péter kijelentette:

Magyarország az ET elnökeként törekszik arra, hogy jóvátegye az elmúlt hónapokban hozott hibás brüsszeli döntéseket.

A miniszter bírálta továbbá a világjárványra adott európai választ, leszögezve: az oltóanyag beszerzésére vonatkozó központosított brüsszeli eljárások kudarcot vallottak, az Európai Unióba kevesebb oltóanyag érkezik és lassabban, mint ahogy az szükséges volna.

"Ennek az elhibázott brüsszeli politikának a legfőbb áldozatai az európai családok" - szögezte le, és hangsúlyozta az iskolák újranyitásának a fontosságát egyebek közt a gyerekeknek nyújtott versenyképes tudás és a közösségi élmények miatt, amelyeket nem pótolhat a digitális oktatás.

"Ehhez védettség kell. Meg kell védeni a tanárokat és az óvodák és a bölcsődék dolgozóit, és ezt csak védőoltásokkal lehet elérni" - szögezte le a miniszter.

Emellett Szijjártó Péter rámutatott arra is, hogy a szülők és a gyerekek digitális térbe kényszerülése új lendületet adott a kiberbűnözésnek. Ezzel kapcsolatban azt mondta, Magyarország elnöksége idején

Budapesten egy digitális bűnözéssel foglalkozó konferenciát rendeznek, amely az ezzel szembeni közös európai fellépés jogi lehetőségeit fogja aktualizálni.

A miniszter az Európai Bizottság szemére vetette, hogy szerinte semmibe veszi az Európában élő nemzeti kisebbségeket, jóllehet - tette hozzá - migránsok milliói számára akarnak szavazati jogot és lakhatást biztosítani Európában. Leszögezte: az őshonos nemzeti kisebbségekre Brüsszelben "gyakorlatilag rácsapták az ajtót" azáltal, hogy a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést az európai szabályok ellenére sem vették napirendre.

"Itt Strasbourgban viszont ezt a kérdést hangsúlyosan napirendre fogjuk venni, és napirenden is fogjuk tartani" - jelentette ki, és az ukrajnai magyar nemzeti közösség helyzetének a romlását említette, ahol legutóbb már az általános iskolák nyolcadikosai számára sem voltak hajlandóak magyar nyelvű tankönyveket biztosítani.

"Ezért természetesen a nyelvhasználati jogok kérdését is napirenden tartjuk" - jelentette ki Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×