Globalizált világunkban – a nemzeti érdekeknek az összecsapásán túl – a három nagyhatalom, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína hatalmas ellentéte tapasztalható – fogalmazott az InfoRádióban Kis-Benedek József. Szerinte a problémák ott kezdődnek, hogy ehhez csatlakozik a nyugati hatalmak közül jó néhány más ország is, de nem egyforma céllal és nem egységesen.

Meglátása szerint, ha a hatalmi viszonyok megrajzolása meglehetősen bonyolult feladatnak bizonyulna, ugyanis a politikai érdekeken túl a gazdaságiak is fontos szerepet játszanak, ráadásul az utóbbi néhány évben a nagyhatalmak között kialakult a verseny a haditechnika fejlesztésében is.

A címzetes egyetemi tanár arra is rávilágított, hogy míg például a távol-keleti országok jó gazdasági kapcsolatokat ápolnak többé-kevésbé Kínával, addig biztonságpolitikai szempontból inkább az Egyesült Államok felé húznak. De míg az Egyesült Államok minden szempontból versenytársként tekint Kínára, amely uralni kívánja a világot, addig például Franciaország és Németország gazdasági szövetségesként tekint Pekingre.

Kis-Benedek József az Oroszországra és Kínára irányuló brüsszeli szankcióknak nem sok értelmét látja, mert jellemzően úgy is kijátsszák, vagy adott esetben viszonzást szülnek. Szerinte a szankciós politika kizárólag azért nem veszítette el még a létjogosultságát, mert komoly fegyver az amerikaik kezében, amit az Európai Unió igyekszik „majmolni”, még ha nem is olyan lelkesedéssel például Oroszországgal szemben, mert a gazdasági együttműködés szükségességét közben érzik.

A szakember a szankciós politikával szemben sokkalta értelmesebbnek tartaná, ha elsősorban a három nagyhatalom tárgyalóasztalhoz ülne, és ha nem is háromoldalúan, de legalább bilaterális szinten egyezségre jutna bizonyos kérdésekben. Hiszen az Egyesült Államok számára komoly kockázatot, fenyegetést jelent, ha az oroszok és a kínaiak összefognak.

Kis-Benedek József szerint van abban valami, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy fogalmazott minap Kínában, hogy a nyugati államok szemét az szúrja, hogy többpólusú a világ, és adott esetben más gazdasági, politikai, esetleg katonai központok is létrejöhetnek az észak-atlanti szövetségen kívül. Eközben a nagy eséllyel napvilágot fog látni még az idei évben a NATO 2030-ig szóló új doktrínája, és olyan országokkal kívánja szorosabbra fűzni a kapcsolatot, mint Japán, Ausztrália vagy Dél-Korea, ami azt jelzi, hogy a szövetség szeretne megjelenni a távol-keleti térségben.

„A többpólusú világ a realitás, bizony abban élünk” – fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes tanára, aki szerint már nem kizárólag Amerika tudja diktálni a feltételeket a világnak, hanem számolni kell – világhatalomként – Kínával és Oroszországgal is, mind gazdasági, mind katonai értelemben. Ezt támasztja alá az is, hogy előbbi igyekszik kapcsolatokat kiépíteni gazdasági területen akár az unió, akár a közel-kelet, de még az afrikai térség irányába is, a korábbi bezártságát megszüntetve, amit persze nem nagy lelkesedéssel fogad az Egyesült Államok és néhány európai ország sem – tette hozzá a szakember.