Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.2
bux:
143857.56
2026. október 14. szerda Helén
A kormányfői és pártelnöki tisztségért induló Matthew Hancock konzervatív párti képviselő kampánynyitó beszédet tart Londonban 2019. június 10-én, három nappal az után, hogy Theresa May távozott a kormány és a Konzervatív Párt éléről. May azért mondott le, mert nem tudott megállapodásra jutni az ellenzékkel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Oltási kampány: nagy bejelentést tett a brit egészségügyi miniszter

Beoltották legalább egyszer a felnőtt lakosság felét.

Nagy-Britannia felnőtt lakosságának fele már megkapta a koronavírus elleni oltást - közölte szombaton Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.

Hancock a Twitteren megjelent bejegyzésében közölte azt is, hogy az előző 24 órában többen részesültek a vakcinában, mint a december 8-án kezdődött nagy-britanniai oltási kampány bármelyik eddigi napján.

A miniszter számszerűen nem részletezte a legfrissebb oltási adatokat. A brit statisztikai hivatal (ONS) becslése szerint azonban Nagy-Britanniának jelenleg hozzávetőleg 52,7 millió felnőtt lakója van, így Hancock szombati bejelentése alapján elérhette a

26,35 milliót az eddig beadott első oltási adagok száma.

Az egészségügyi minisztérium előző nap bejelentette, hogy a megelőző 24 órában rekordszámú, 660 276 oltást adtak be országszerte - ebben az első és a második oltási dózisok is szerepeltek -, így Matt Hancock szombati tájékoztatása azt is jelenti, hogy ezt a rekordot az elmúlt egy napban sikerült megdönteni.

A brit kormány célkitűzése az, hogy április 15-ig az 50 év feletti korosztályok mindegyik tagja, július végére a teljes brit felnőtt lakosság részesüljön a koronavírus elleni oltásnak legalább az első adagjából.

Boris Johnson brit miniszterelnök a héten kijelentette, hogy jóllehet áprilisban az eddigi igen bőséges vakcinaellátmánynál technikai okok miatt kevesebb oltóanyag érkezik Nagy-Britanniába, az oltási célok azonban így is teljesülnek a kitűzött határidőkre.

Az egészségügyi miniszter a Twitteren megjelent szombati videóüzenetében kijelentette: hatalmas siker, hogy a felnőtt brit lakosság fele már megkapta a koronavírus elleni oltást, hiszen a vakcina kínálja a kiutat a járványból.

Hancock éppen ezért kérte, hogy mindenki, aki megkapja az állami egészségügyi szolgálattól (NHS) az értesítést, hogy felkeresheti a legközelebbi oltási központot, éljen a lehetőséggel, és adassa be magának a koronavírus elleni vakcinát.

Nagy-Britanniában minden friss mérőszám szerint visszavonulóban van a koronavírus-járvány.

A brit statisztikai hivatal széles körű lakossági próbaszűrésekre alapuló legújabb becslése szerint Angliában - az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában - jelenleg 160 200 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma.

Ez azt jelenti, hogy minden 340 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 0,29 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus.

Az ONS számítási módszertana egy hónappal ezelőtt még 481 300 angliai fertőzöttet valószínűsített. Az akkori vizsgálat alapján abban az időszakban az angol lakosság 0,88 százaléka volt koronavírus-fertőzött, vagyis jelenleg nem egészen az egyharmada az egy hónappal ezelőttinek a lakosságarányos aktív fertőzöttségi ráta Angliában.

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint az R reprodukciós ráta az Egyesült Királyság egészének átlagban 0,6 és 0,9 között van.

A felső becslési szint minimálisan emelkedett, mert a múlt héten még 0,8 volt, de a becslési sáv mindkét szélső értéke továbbra is

a kritikus 1-es szint alatt jár.

Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 6-9 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis a járvány terjedési üteme e mérőszám szerint is lassul.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×