Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
330.35
bux:
116785.22
2026. január 12. hétfő Ernő
Donald Trump amerikai elnök köszönti támogatóit, miután golfozott a nevét viselő pályán a Virginia állambeli Sterlingben 2020. november 8-án. A CNN az előző napon jelentette be, hogy Trump kihívója, a demokrata Joe Biden megnyerte az amerikai elnökválasztást, miután Pennsylvaniában is ő kapta a legtöbb szavazatot. Trump nem ismeri el Biden győzelmét, szerinte ő nyerte meg a választást, és azt állította, hogy több tízezer levélszavazat a választás napján urnazárás után érkezett be, ami szerinte törvénytelen.
Nyitókép: MTI/AP/Steve Helber

Donald Trump állja a szavát és nem adja fel

Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata benyújtotta a perkeresetet a pennsylvaniai választások miatt. De más államokban is megpróbálja az amerikai elnök kampánycsapata jogi eszközökkel megfordítani az eredményt, és ezt Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője is támogatja.

A keresetet a pennsylvaniai szövetségi bíróságon nyújtották be, annak gyanújával, hogy a tagállam levélszavazási rendszere "nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget, amely a személyes szavazások esetében biztosított volt".

A 20 elektort adó Pennsylvaniában a szavazatok 99 százalékát dolgozták fel eddig, de az amerikai AP hírügynökség és a republikánusokhoz közel álló Fox televízió, majd nyomukban a többi nagy médium is azt jelentette már szombaton, hogy a demokrata jelölt, Joe Biden elnyerte a pennsylvaniai elektorok támogatását is, és így a megválasztásához szükséges 270 elektornál is többet tudhat magáénak. Biden ennek tudatában mondott beszédet szombaton éjjel, majd ő és alelnökjelöltje, Kamala Harris vasárnap győzelmi beszédet is tartott Wilmingtonban.

Az amerikai elnök jogászainak perkeresete azt kérte, hogy a tagállam hatóságai azonnal állítsák le Biden győzelmének igazolását Pennsylvaniában. "A szavazóknak Pennsylvaniában különböző szabályokhoz kellett tartaniuk magukat, attól függően, hogy melyik szavazási formát választották. Véleményünk szerint ez a kettős választási rendszer azt eredményezte, hogy

megfelelő azonosítás és ellenőrzés hiányában potenciálisan jogellenesen leadott vagy hamis szavazatokat is beleszámoltak az eredménybe"

- fogalmazott a beadvány, amelyet Matt Morgan, Donald Trump 2020-as kampányának jogi főtanácsadója írt alá.

Közben változatlanul tart a szavazatszámlálás a 15 elektort adó Észak-Karolinában, a 16 elektorral rendelkező Georgiában és Arizonában, amely 11 elektort küld az amerikai elnököt megválasztó elektori testületbe. A Reuters hírügynökség hétfő esti jelentése szerint Arizonában - a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett - apad Joe Biden támogatottsága. Hétfőn este a demokrata párti politikus a voksok 49,4 százalékát, míg Donald Trump a szavazatok 49 százalékát tudhatta magáénak.

A Breitbart című jobboldali lap egy kiszivárogtatóra hivatkozva a nevadai Clark megyében történtekről írt. Ezek szerint még a választások előtti napokban szavazatszámlálók jogszerűtlen szavazócédulákat dolgoztak fel, a szavazatszámlálók és a szavazatszámlálásban részt nem vevők pedig egyaránt "falat alkottak" egy Biden-Harris feliratú busz mellett, ahol a kiszivárogtató szerint szavazócédulákat töltöttek ki. Az informátor, aki maga is szavazatszámlálóként dolgozott, november 8-án a kézírásával ellátott feljegyzésben részletezte "aggodalmait a szavazóknak a választási helyiségekben tapasztalt megfélemlítéséről és a választási csalásokról". Breitbart részletezte, hogy a feljegyzésben foglaltak szerint a szavazóhelyiségben dolgozó csoport vezetője és két munkatársa azt tanácsolta a személyazonosságukat igazolni nem tudó és ezért nem szavazóknak, hogy kérjenek időpontot az illetékes gépjárműhivatalban, majd az előjegyzéssel térjenek vissza a szavazóhelyiségbe, ezt az előjegyzést személyazonosítóként elfogadják, és ennek birtokában szavazhatnak is. Az Egyesült Államokban az illetékes gépjárműhivataloknál (DMV) adják ki a jogosítványt, amely személyazonosító igazolványként is használatos.

A Clark megyei választási iroda vezetője, Joe Gloria bejelentette: valóban több bejelentést is kaptak választási csalás gyanújáról, de ezeket majd csak a választások után vizsgálják ki. Joe Gloria a múlt héten, közvetlenül a választás napja után még azt állította, hogy nem volt tudomása jogszerűtlen, de feldolgozott, azaz az eredménybe beszámított választási cédulákról. William Barr, a Trump-kormányzat igazságügyi minisztere hétfőn éjjel bejelentette: zöld jelzést adott a november 3-i elnökválasztáson történt, feltételezett szabálytalanságok ügyészi kivizsgálására.

Mitch McConnell, az amerikai szövetségi szenátus republikánus többségének vezetője támogatja Donald Trump elnököt a választások vitatott eredményeit tisztázó jogi eljárások megindításában - ezt ő maga jelentette ki a szenátusban mondott beszédében.

Az egy hete tartott választások óta mondott első beszédében McConnell hangsúlyozta:

Trump elnöknek "száz százalékig jogában áll" a jogi eljárások megindítása a választásokon állítólagosan előfordult szabálytalanságok feltárására.

A republikánus politikus leszögezte: nincs szükség "kioktatásra arról, hogy az elnöknek örömteljesen el kellene fogadnia az előzetes választási eredményeket éppen azoktól, akik az elmúlt négy évet azzal töltötték, hogy visszautasították a múlt választások eredményeinek érvényességét".

McConnell emlékeztetett arra, hogy Hillary Clinton, a 2016-os elnökválasztáson vereséget szenvedett demokrata párti jelölt néhány héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a mostani választás demokrata jelöltjének, Joe Bidennek semmilyen körülmények között nem szabad elismernie az esetleges vereségét. McConnell felidézte azt is: Nancy Pelosi demokrata párti házelnök az elmúlt hetekben többször is azt hangoztatta, hogy Donald Trump most csakis csalás révén győzhet az elnökválasztáson.

"Januárban ennek a választásnak a győztese elhelyezi kezét a Biblián, ahogyan az 1793 óta minden évben történni szokott" - fogalmazott McConnell, utalva arra, hogy a mindenkori amerikai elnökök Bibliára tett kézzel teszik le a hivatali esküjüket.

Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője válaszbeszédében leszögezte:

a republikánus álláspont "rendkívül veszélyes, rendkívüli mértékben mérgezi demokráciánkat".

Schumer hozzáfűzte: a jogi eljárásoknak tényeken kell alapulniuk.

Mitch McConnell a legmagasabb rangú kongresszusi republikánus politikus, aki - Kevin McCarthyval, a képviselőház republikánus frakcióvezetőjével együtt - Donald Trump elnök mellett tette le a voksát.

Ted Cruz texasi és Lindsey Graham dél-karolinai szenátor szintén ismételten kiállt amellett, hogy Donald Trumpnak nem szabad elismernie a vereséget, hanem folytatnia kell a jogi küzdelmet. Kristi Noem, dél-dakotai republikánus kormányzó egy televíziós interjúban úgy fogalmazott: ha 2000-ben a demokrata párti elnökjelölt Al Gore-nak volt lehetősége bírósághoz fordulni, akkor meg kell adni ezt a lehetőséget Donald Trumpnak is.

Donald Trump a Twitteren azt írta:

úgy gondolja, hogy Georgia államban ő győz majd, Wisconsinban "nagyon jól áll", Nevadában pedig "kiderül, hogy rengeteg a hamis szavazat".

Jason Miller, a Trump-kampány tanácsadója hétfőn a Fox televíziónak nyilatkozva visszautasította a választási vereség elismerését. Mint fogalmazott: ez meg sem fordul a kampánycsapat tagjainak fejében. "Ez a kifejezés jelenleg nem szerepel a szótárunkban" - mondta.

Az eddig összesített eredmények alapján Joe Biden a választók 49,5 százalékának voksát nyerte el, míg Donald Trumpot a választók 49 százaléka támogatja.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Ennyit fog érni a lakásod fél év múlva - Pontos számokat mondtak a szakértők

Ennyit fog érni a lakásod fél év múlva - Pontos számokat mondtak a szakértők

Hatalmas értéknövekést tapasztalhatott tavaly, aki épp időben vett és persze épp időben adott el lakóingatlant Magyaroszágon. A Magyar Nemzeti Bank várakozása szerint majdnem 29%-os lehetett 2025-ben az átlagos árnövekedés országos szinten, miután az állampapír kamatkifizetések és a nyár végi Otthon Start-bejelentés megtették hatásukat. Hogy ezek után kitarthat-e a lakásár-rali, nőnek-e a bérleti díjak, tovább pörög-e a piac és több lakást adnak-e majd át idén, arról friss Lakáspiaci Hangulatfelmérésünkben a piac szakértőit kérdeztük: számszerű várakozásaik az alábbiakban olvashatóak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×