Infostart.hu
eur:
384.91
usd:
331.93
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Védőmaszk mögé bújtak a terroristák, mégis letartóztatták őket

A spanyol terrorelhárítási szolgálat letartóztatta az Iszlám Állam egy nagyon magas rendfokozatú harcosát, aki illegálisan bejutott az országba. Korábban Szíriában és Irakban is tevékenykedett.

Az elfogott dzsihádista és társai – a koronavírus-járványt kihasználva – maszkkal takarták el az arcukat, hogy ne legyenek felismerhetőek. A rendőrség és a terrorelhárítás közös akciója során egy andalúziai lakásban vették őrizetbe őket, amelyet egy terrorizmussal gyanúsítható személy és két társa bérelt, derült ki a spanyol belügyminisztérium közleményéből.

Az állítólag egyiptomi állampolgárságú terrorista a közlések szerint tengeri úton jutott be Spanyolországba. Az ottani belügyminisztérium a nevét nem közölte, de azt igen, hogy „az egyik legkeresettebb terrorista Európában, mind az Iszlám Állam kötelékében elkövetett tettei, mind az általa jelentett nagy veszély miatt”.

A koronavírus által sújtott Spanyolországban, ahol több mint 21 000 ember halt már bele a fertőzésbe, a három gyanúsított mindent megtett annak érdekében, hogy megőrizzék inkognitójukat. A vészhelyzet rendelkezéseihez igazodva maszkot viseltek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×