Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
331.71
bux:
121997.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Utasok a Grand Princess óceánjárón, amely a kaliforniai San Franciscótól mintegy 30 mérföldre van 2020. március 8-án. Az üdülőhajón több utasnál állapították meg, hogy fertőzött az új koronavírussal, de az amerikai hatóságok engedélyezték, hogy kikössön Oaklandben.
Nyitókép: MTI/AP/Noah Berger

Őrületes kalandok – az utolsó luxustengerjáró is kikötött

Az utolsó három, utasokat is szállító óceánjáró hajó is révbe ért, az egyik nem mindennapi hányattatások után.

Az MSC Magnifica még január 5-én indult útnak Genovából, és éppen a Föld túlsó felén járt, amikor kitört a globális koronavírus-járvány. Utoljára az új-zélandi Wellingtonban kötött ki a hajó, majd hat hétig nem tudott kikötni, míg végül hétfőn Marseille-ben a partra léphettek az utasok – írja a BBC.

Az indulás idején még szinte senki sem tudott a koronavírusról, az 1760, többségében olasz, francia és német utas nyugodtan szállhatott hajóra, és tartott Dél-Amerika felé. Az első gondok március elején jelentkeztek, amikor a Cook-szigeteken már nem engedték kikötni a hajót, amelyen nyoma sem volt megbetegedésnek.

Utána még Új-Zélandon kiszállhattak az utasok, de Tasmániában, majd Hobartban és Sydney-ben is csak a kikötőt nézhették meg a fedélzetről, a kapitány ugyanis úgy döntött, biztonságosabb, ha a fertőzésveszély miatt senki sem hagyja el a hajót. Illetve azokat az utasokat, akik repülővel haza akartak utazni, Ausztráliában kiengedték, de a többség maradt a hajón, és egyenesen hazaindult.

Dubajban lett volna a következő technikai megálló, ahol feltöltötték volna a készleteket, de mivel ott sem volt fogadókészség, a Sri Lanka-i Colombo felé fordult a Magnifica, és ott kötött ki, ahol egy helyi születésű séf és egy nem koronavírusos, de beteg német nő szállhatott csak ki.

Utána már egyenes út vezetett Marseille-be, ahol végre partra léphetett minden utas, valamennyien fertőzésmentesen. Másik két, még úton lévő hajó is most kötött ki: a Pacific Princess Los Angelesben, míg a Costa Deliziosa Barcelonában. Ezzel minden luxushajóra szorult turista hazatérhet – a többség természetesen házi karanténba.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×