eur:
388.3
usd:
360.23
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely
Védőmaszkot viselő utasok várják, hogy felszálljanak a vonatra egy kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én. Az ukrán kormány bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is. Az orosz állami vasúti társaság különvonatot indít az orosz állampolgárok Ukrajnából és az ukránok Oroszországból történő hazaszállítására. A mintegy 800 férőhelyes szerelvény a tervek szerint 27-én indul Kijevből és másnap érkezik meg Moszkvába.
Nyitókép: Szerhij Dolzsenko

Újabb szomszédos országokban jöhet a korlátozások lazítása

Horvátország már húsvét előtt lépne, Szlovénia csak később. Ukrajna viszont tovább szigorít.

Janez Jansa szlovén kormányfő a hétvégén úgy értékelte: két-három hét múlva a kabinet enyhíthet egyes érvényben lévő korlátozásokon, amelyeket a koronavírus-járvány terjedésének lassítására vezettek be. Amennyiben az állampolgárok betartják a társasági érintkezésre vonatkozó szabályokat, megfelelő óvatosság mellett újabb könnyítések jöhetnek május végén - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Szlovéniában a hétfői hivatalos közlés szerint egy nap alatt 24-gyel, 1021-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 30-an haltak meg a járvány következtében, a legutóbbi 24 órában ketten. A diagnosztizált betegek közül 30-at ápolnak intenzív osztályon. Eddig összesen 28 253 koronavírustesztnek lett negatív az eredménye az országban.

A piacok nyílhatnak meg először

Horvátországban már korábban beszüntettek minden szükségtelen tevékenységet. A válságstáb ugyanakkor vizsgálja annak lehetőségét, hogy még húsvét előtt újra megnyissa a termelői piacokat.

Horvátországban az eddigi utolsó közlések szerint egy nap alatt 40-nel, összesen 1222-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig 16 halálos áldozata van a járványnak. A hétfőn bejelentett halálos áldozat egy középkorú férfi volt, aki nem szenvedett más betegségben. Az első fertőzés megjelenése óta 125 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 36 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Az országban a vírus megjelenése óta 11 464 koronavírustesztnek lett negatív eredménye.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi hivatal (HZJZ) igazgatója elmondta: a fertőzöttek között 26, tíz éven aluli gyermek is van, a legfiatalabb két hónapos. Tíztől húszéves korig 33 fertőzöttet regisztráltak, 143-an hetven évnél idősebbek, a legtöbben pedig 50 és 60 év közöttiek.

A várandós nők és a gyermekek esetében pozitívak a tapasztalatok, a terhességek rendben lezajlanak, a gyerekek pedig tünetmentesen átvészelik a fertőzést - hangsúlyozta az igazgató.

Lezárják a közúti határátkelők zömét Ukrajnában

Ukrajnában hétfőn újabb szigorítások léptek életbe.

  • Tilos arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.
  • Kötelezővé tette a kormány a hatvan évesnél idősebbek önelszigetelését. Ők csak két kilométeres körzeten belül mehetnek ki otthonukból, és csakis élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, illetve napi legfeljebb kétszeri háziállat-sétáltatás céljából.
  • A közterületeken legfeljebb kettesével járkálhatnak az emberek.
  • Tiltott lett a szabadtéri sportlétesítmények, játszóterek, parkok és vízparti területek látogatása is.
  • Háziállatokat mostantól egyszerre csak egy ember sétáltathat.

Az ukrán kormány utasítására keddtől összesen csak 19 közúti határátkelőhely marad nyitva, amelyen kizárólag saját tulajdonú gépjárművel lehet majd áthaladni, azaz a gyalogos átkelést teljesen megszüntetik - közölte hétfőn Andrij Demcsenko, az állami határőrszolgálat szóvivője. Az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére kifejtette: ha a szomszédos állam a határátkelőhöz nem engedi be a gyalog érkezőket, akkor értelemszerűen megszűnik az a gyakorlat is, hogy az ukrán oldalról buszokat küldenek értük, és azokkal szállítják át őket a járművek számára fenntartott, azaz nem gyalogos átkelőkön. A hírportál hozzátette, hogy jelenleg Ukrajnának 40 közúti határátkelője van nyitva.

Ukrajnában hétfőre egy nap alatt hat új esettel, 38-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 68-cal 1319-re. A betegségből eddig 28-an gyógyultak fel az országban.

Kárpátalja megyében meghalt az első beteg, egy nő, aki súlyos állapotban, lélegeztetőgépen volt - közölte a megyei kormányzóság sajtóosztálya, hozzátéve, hogy jelenleg 35 igazolt fertőzöttet tartanak számon a megyében, közülük kettő állapota súlyos. Ungváron egy 28 éves segédlelkész is megfertőződött egész családjával - feleségével, szüleivel és féléves kisgyermekével - együtt. Neje és a csecsemő kivételével valamennyien kórházba kerültek - hozta nyilvánosságra az ungvári városi tanács.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatni fogja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatni fogja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×