Infostart.hu
eur:
385.97
usd:
331.3
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök, az ellenzéki Demokrata Párt szenátora sajtóértekezletet tart a római szenátusban 2019. augusztus 13-án, amikor a szenátus a kormány elleni bizalmatlansági indítvány tárgyalásának menetrendjéről vitázott. Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter szerint új választásokat kell tartani, miután pártja, a Liga augusztus 9-én közölte: bizalmatlansági indítványt terjeszt elő Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Fontos szerep is juthat az új olasz pártnak, Matteo Renzivel az élen

Alig éri el az öt százalékot, mégis meghatározó kormányerőnek számíthat a centrumpárti választókat csalogató Italia Viva (IV) nevű új olasz párt, amelynek első nagygyűlését alapítója Matteo Renzi volt kormányfő, a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára vasárnap zárta le Firenzében.

Matteo Renzi beszédében kijelentette, most útjára indított pártja "készen áll a jövőre". Mintegy kormányprogramot vázolt fel számos javaslattal, hangsúlyozva, hogy ezeket a jelenlegi római kormánynak nem "ultimátumként" kell megélnie.

  • Matteo Salvininek, a Liga vezetőjének is üzent, úgy vélekedve, hogy a kikötők lezárásával sem állította meg a kisebb migránscsónakokat, amelyek Salvini belügyminisztersége alatt is folyamatosan érkeztek. "Salvini semmit nem változtatott meg, csak félelmet és gyűlöletet keltett az olaszokban" - mondta Matteo Renzi.
  • Salvini viszont a Liga szombati római tömegdemonstrációján arról beszélt, hogy az olasz balközép kormányok "kezéhez vér tapad", mivel a kikötők megnyitásával a földközi-tengeri átkelések halottainak száma is emelkedik.

A pártalapító Matteo Renzi a kongresszusi központtá alakított volt firenzei vasútállomáson, a Leopoldán tartotta az IV első találkozóját. A politikus 2009-től minden ősszel a Leopoldára szólítja híveit. A mostani találkozó a 2029 címet kapta, arra utalva, hogy Renzi már a következő tíz évre tervez.

A politikai karrierjét Firenze polgármestereként kezdő Matteo Renzi 2014 és 2016 között volt kormányfő, amikor az általa szorgalmazott alkotmányos népszavazás kudarca után lemondott. 2013-tól vezette a Demokrata Pártot egészen 2017-ig.

Elemzők Matteo Renzit tartják a PD és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) között szeptember elején megalakult kormány szellemi atyjának.

Renzi aztán szeptember közepén kilépett a PD-ből és szeptember 18-án saját pártot alapított, amelynek mintegy hatvan tagja van már a római parlamentben.

A közvélemény-kutatásokban kevesebb mint öt százalékra mért IV jövő tavasszal a Toszkánában esedékes tartományi választásokon akar indulni. A párt súlya viszont ennél nagyobb a jelenlegi kormányban, ahol bomlasztja a PD és M5S közti egyébként is törékeny egyensúlyt. Sajtóértesülések szerint Renzi egyenesen Giuseppe Conte miniszterelnök leváltására készül az M5S-t vezető Luigi Di Maióval szövetkezve a PD-vel szemben.

A Renzi által választott Élő Olaszország elnevezés kísértetiesen emlékeztet a szintén az országot éltető Forza Italia, Hajrá Olaszország névre, amellyel huszonöt évvel ezelőtt Silvio Berlusconi lépett a politikai színtérre.

Az IV logóját is bemutatták, amelyen a párt neve mellett egy repülő sirály rajza látható. A jelkép Antonio Di Pietro, a Tiszta Kezek korrupcióellenes vizsgálatsorozat egykori ügyésze volt pártjáéra emlékeztet. Az új párt első számú tagkönyvét Matteo Renzi kapta meg.

Az Élő Olaszország a bal- és a jobbközép csalódott szavazóit igyekszik magához csábítani. Sajtókommentárok megjegyzik, hogy a pártalapítás egyértelműen Renzi "bosszújára" utal az őt korábban miniszterelnökként és főtitkárként is megbuktató PD-vel szemben.

Matteo Renzi első számú politikai ellenfeleként Matteo Salvinit nevezte meg, akivel a héten televíziós vitában mérte össze erejét. Renzi új pártjáról Matteo Salvini vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Renzi nem tud elszakadni a hatalmi bársonyszéktől.

"Conte, Di Maio, Renzi jövő vasárnap kapnak leckét demokráciából" - jelentette ki Matteo Salvini az október 27-i tartományi választásokra utalva Umbriában, amelynek élére a Liga törekszik ötven év baloldali kormányzás után.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×