Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A felirat jelentése: mindannyian Janért. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Rendőri csúcsvezetők csuklóján kattant a bilincs Szlovákiában

Újságírók törvénytelen megfigyelése gyanújával őrizetbe vett a szlovák belügyminisztérium vizsgálati osztálya egy volt és egy jelenlegi magas rangú tisztet, valamint egy harmadik rendőrségi vezetőt.

A rendőrségi vezetők - közöttük Pavel Vorobjov, a Nemzeti Bűnüldözési Hivatal (NAKA) pénzügyi hírszerző osztályának volt igazgatója, valamint Milan Michálik, a pénzügyi hírszerző egység jelenlegi igazgatóhelyettese - őrizetbe vételét a belügyminisztérium is megerősítette.

A Denník N című szlovák napilap úgy tudja, hogy a rendőröket azzal gyanúsítják, hogy egyebek mellett

a Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkoltatásával vádolt Marian Kocner üzletember számára gyűjtöttek adatokat újságírókról és vezető ügyészekről.

Vorobjov korábban azt mondta, hogy Tibor Gaspar akkori rendőrfőnök megbízásából gyűjtötte az adatokat, később megváltoztatta a vallomását. Gaspar tagadta a vádat.

Vorobjov korábban a rendőrség hírszerző osztályának a vezetője volt, de idén a saját kérésére áthelyezték. Az érintett újságírók korábban vallomást tettek a rendőrségen. Elmondták, hogy

valaki a rendőrségen belül listát vezetett róluk, benne személyes adatokkal, a hozzátartozóikra és a gépkocsijukra vonatkozó adatokkal.

2017-ben Kocner megfenyegette Ján Kuciakot, hogy "piszkos információkhoz" jutott a családjával kapcsolatban, és közzéteszi ezeket az információkat. A Kocner üzleteit leleplező Kuciak ezért a rendőrséghez fordult, de azt ügyet félretették.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×