eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Bírósági döntés: a német ügyészségek nem adhatnak ki európai elfogatóparancsot

Két litván és egy román, emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolt állampolgár ügye kapcsán mondta ezt ki az Európai Unió bírósága.

A német ügyészségek nem adhatnak ki önállóan európai elfogatóparancsot, mert a kormányzat, az igazságügyi miniszter által ellenőrzött állami hierarchiába tartoznak, s így nem kellően függetlenek a végrehajtó hatalomtól - döntött az Európai Unió bírósága hétfőn.

Az ügy előzménye, hogy két litván és egy román állampolgárt a német és a litván hatóságok a többi között szándékos emberöléssel és egyéb súlyos bűncselekményekkel vádolnak, ezért a német és a litván ügyészség is európai elfogatóparancsot adott ki ellenük. Ők viszont Írországban bírósághoz fordultak, hogy ezt megtámadják. Az ír bírák pedig a luxembourgi székhelyű uniós bíróság elé utalták a kérdést.

A német ügyészségek szerintük nem függetlenek a végrehajtó hatalomtól, mivel az igazságügyi miniszter által vezetett közigazgatási hierarchiába tartoznak, így fennáll a politikai befolyásolás kockázata.

Az uniós bíróság ítéletében kimondta, az uniós jog szerinti európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság fogalma nem érvényes azon ügyészségre, amely alá lehet rendelve az igazságügyi minisztériumhoz hasonló végrehajtó hatalmi szerv egyedi utasításainak. A litván főügyész viszont az uniós joggal összhangban adhat ki uniós elfogatóparancsot, mert a főügyészség a kormánytól független intézmény.

Aláhúzták: noha a tagállamok maguk jelölhetik ki az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes igazságügyi hatóságot, a fogalom jelentésének és hatályának az unió egészében egységesnek kell lenniük.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×