Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.32
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Örülnek az erdélyi magyarok az uniós bíróság döntésének

Újabb aláírásgyűjtés indulhat. Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarok polgári kezdeményezései erősítik egymást.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a párt hírlevelében közölt nyilatkozatban reagált arra, hogy az Európai Unió Bírósága csütörtökön másodfokon megsemmisítette az Európai Bizottság 2013 júliusában hozott határozatát, amelyben az EB elutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.

Kelemen Hunor örömének adott hangot a bírósági ítélet miatt, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság ezek után nyilvántartásba veszi az SZNT polgári kezdeményezését.

"Természetesen támogatni fogjuk az aláírásgyűjtést, amint erre sor kerül" - nyilatkozta Kelemen Hunor, arra utalva, hogy a kezdeményezés nyilvántartásba vétele után a kezdeményezőknek egymillió aláírást kell összegyűjteniük javaslatuk támogatására.

Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ által elindított Minority SafePack polgári kezdeményezés bejegyzése precedenst teremtett Európában. "Ennek is köszönhető, hogy ma

minden eddiginél közelebb állunk ahhoz, hogy két olyan sikeres európai polgári kezdeményezésről beszéljünk, ami Erdélyből indult, és az erdélyi magyar emberek problémáira kíván megoldást nyújtani"

- idézte a hírlevél a politikust.

Kelemen Hunor felidézte, abból az elvből kiindulva, hogy minden olyan polgári kezdeményezést támogatni kell, ami kedvez az erdélyi magyar közösségnek, a szövetség Korodi Attila képviselőházi frakcióvezetőt javasolta korábban az SZNT kezdeményezésének a polgári bizottságába.

A hírlevél Korodit is idézte, aki szerint az SZNT polgári kezdeményezése, megnyitja azt a lehetőséget a regionális politikában az őshonos kisebbségek által lakott vidékek számára, hogy európai támogatással, európai pénzekkel tudják közösségi céljaikat erősíteni és fejleszteni.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×