Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 13. vasárnap Kornél

Egy ország, ahol a háztartások 80 százalékát élelmiszerhiány fenyegeti

A venezuelai háztartások mintegy 80 százalékát érinti az élelmiszerellátás bizonytalansága, a lakosság súlyos gazdasági válsággal néz szembe, a hiperinfláció mellett komoly problémát jelent az is, hogy hiány alakult ki az alapvető közszükségleti cikkekből - derült ki egy friss kutatásból, melyet három venezuelai egyetem készített.

A jelenlegi venezuelai életkörülményeket vizsgáló kutatásból kiderül az is, hogy minden második venezuelai háztartást érinti a szegénység. A kutatók szerint ez az elmúlt három éven belül 10 százalékos emelkedést jelent.

A kutatás ismerteti azt is, hogy a venezuelai gyerekeknek és fiataloknak csupán a fele jár rendszeresen iskolába. Ennek okai közé tartozik a vízhiány, az élelemhez való hozzájutás problémái, a hiányzó tömegközlekedés, az áramkimaradások, valamint az iskolai étkezés hiánya.

A háztartások mintegy egynegyedének kell folyó víz nélkül boldogulnia, ugyancsak egynegyedüknél gyakran előfordul, hogy egy nap hosszú órákra áram nélkül maradnak.

Venezuela jelenleg súlyos politikai és gazdasági válsággal küzd, az infláció várhatóan 10 millió százalékot ér el az év végére, ezenkívül nagyszámú ember szenved az akut élelmiszer- és gyógyszerhiánytól. A hivatalban lévő venezuelai elnök, Nicolás Maduro azonban rendszeresen tagadja a humanitárius válság létét, a gazdasági problémákért pedig az amerikai szankciókat teszi felelőssé.

Juan Guaidó ellenzéki vezető január 23-án kiáltotta ki magát az ország ideiglenes elnökének, és az Egyesült Államok és több más nyugati ország támogatását élvezi.

Múlt szombaton Guaidó megpróbálta bejuttatni a Kolumbiában és Brazíliában felhalmozott - javarészt az Egyesült Államok által küldött - humanitárius segélyeket Venezuelába, de a Maduro elnökhöz hű fegyveres erők útját állták a szállítmányoknak. A segélyeket bejuttatni próbáló tüntetők és a fegyveres erők között összecsapások törtek ki. Ezekben különböző források szerint legalább négy ember meghalt, és közel 300 megsebesült a kolumbiai és venezuelai határ között. A Venezuelának szánt humanitárius segély bejuttatása vált a gyújtópontjává a Maduro és a Guaidó közötti hatalmi harcnak.

Címlapról ajánljuk
Timár Szabolcs: a Temu, a Shein és az AliExpress a nagy vesztesek
vámok

Timár Szabolcs: a Temu, a Shein és az AliExpress a nagy vesztesek

A júliusban hatályba lépett új uniós vámszabályok nyertesei az uniós és a hazai webáruházak lehetnek. A PwC Magyarország legfrissebb kutatása szerint a vásárlók jobban megtervezik rendeléseiket, összehasonlítják az ajánlatokat, és a termék ára helyett egyre inkább a teljes végösszeg alapján döntenek – erről Timár Szabolcs, a cég e-kereskedelemmel foglalkozó vezető tanácsadója beszélt az InfoRádióban.

Ha ez bejönne, Orbán Viktor tényleg hátradőlhetne

Vasárnap sorsdöntő parlamenti választásra kerül sor Svédországban, ahol a baloldali és a jobboldali blokk közötti szoros küzdelem mellett a radikális gyökerű Svéd Demokraták esetleges kormányzati szerepvállalása jelenti a fő tétet. A párt a felmérések szerint 20 százalék körüli támogatottsággal bír, a Mérsékelt Pártot vezető Ulf Kristersson miniszterelnök pedig győzelem esetén miniszteri tárcákat adna a formációnak.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×