Infostart.hu
eur:
365.65
usd:
321.18
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró eltűnésének körülményeit vizsgálják török nyomozók Szaúd-Arábia isztambuli főkozulátusánál 2018. október 17-én. Az újságíró sorsa azóta ismeretlen, hogy október 2-án bement a főkonzulátusra.
Nyitókép: MTI/AP/Emrah Gürel

Az ENSZ elé vinnék a Hasogdzsi-ügyet

Törökország az ENSZ elé akarja vinni Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyében folyó vizsgálatot - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter.

A tunéziai fővárosban, Tuniszban tartózkodó politikus vendéglátójával együtt tartott sajtóértekezletén arra szólította fel Szaúd-Arábiát, hogy ossza meg a nemzetközi közösséggel a gyilkosság vizsgálatának eddigi eredményeit.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Menyasszonya, Hatice Cengiz órákig várakozott rá a konzulátus előtt, majd értesítette eltűnéséről a török hatóságokat.

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy "dulakodás közben". Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten végeztek.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×