Infostart.hu
eur:
361.72
usd:
315.47
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Elnök nélkül maradt Katalónia

Nem választotta meg Katalónia elnökévé Jordi Turullt a katalán parlament csütörtöki ülésén.

A függetlenségi Junts pel Catalunya (Együtt Katalóniáért) jelöltjét a szavazáson 64 képviselő támogatta, ellene 65-en voksoltak, négyen pedig tartózkodtak. A jelöltnek a 135 fős parlament abszolút többségének támogatására, 68 igen szavazatra lett volna szüksége ahhoz, hogy most elnök lehessen.

A jogszabályok értelmében 48 óra múlva kerülhet sor a második szavazásra, ezért Roger Torrent házelnök szombatra újabb parlamenti ülést hívott össze. A második körben már elegendő az egyszerű többség, azaz a jelenlévő képviselők többségségének támogatása is a győzelemhez, jelenleg azonban Turull ennek megszerzésére sem számíthat. Ráadásul péntek délelőttre idézést kapott a madridi legfelsőbb bíróságtól, pártja pedig attól tart, hogy a bíró elrendelheti előzetes letartóztatását.

Jordi Turull az október 27-én leváltott katalán kormány tanácsosa és szóvivője volt, és más volt kormánytagokkal együtt november elején egy hónapra már előzetes letartóztatásba került.
A politikust óvadék ellenében helyezték szabadlábra, de ellene is bírósági eljárás zajlik az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

A legfelsőbb bíróság az eljárás vizsgálati szakaszának befejezését követően most dönt arról, hogy az ügyben szereplő 28 gyanúsított közül kikkel szemben emel vádat, és pontosan milyen bűncselekmények miatt.

A beidézettek között van Marta Rovira, Dolors Bassa és Carme Forcadell, akik mind a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) képviselői.A sikertelen elnökválasztás után mindhárman bejelentették, hogy lemondanak parlamenti mandátumukról a bírósági eljárás miatt.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×