eur:
395.72
usd:
371.96
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Utcára vonultak a Putyin-ellenes tüntetők

Utcára vonultak a Putyin-ellenes tüntetők

Volt, aki 15 nap elzárást kapott, másoknak büntetést kell fizetnie, az Oroszországban vasárnap letartóztatott legtöbb tüntetőt viszont elengedték a rendőrök. Szabadlábra került a hétvégi Putyin-ellenes tüntetések főszervezője, Alekszej Navalnij is, akit az utcáról rángattak be egy rabszállító kocsiba.

Oroszország-szerte 350 személyt vettek őrizetbe a vasárnapi „szavazók sztrájkja” nevű megmozdulás után. A legtöbbjüket már vaspárnap este kiengedték, de volt, akit benntartottak és a bíróság elé viszik. 

Az OVD-info nevű jogvédő szervezet szerint

a kormányellenes tüntetések során a szibériai Ufában 66 tüntetőt, Volgográdban 65, Csebokszariban 51, míg Moszkvában és Szent-Pétervárott 25 embert tartóztattak le.

A péterváriakat mind elengedték, míg Moszkvában „rendőri dolgozóval szemben tanúsított ellenállás” miatt vettek fel jegyzőkönyvet velük kapcsolatban.

A főszervezőt, Alekszej Navalnijt – akinek elfogását a média is rögzítette – és társát, Nyikolaj Ljaszkint is kiengedték, de jegyzőkönyvet vettek fel „a gyűlések, felvonulások és demonstrációk rendjének ismételt megsértése miatt”.

Az ellenzéki vezetővel közölték, hogy később értesítik arról, mikor kell bíróságra mennie, de ügyvédei szerint semmilyen hivatalos dokumentumot nem kapott.

„Elvették a telefonomat, nem tudok válaszolni a hívásokra. Ha valaki válaszol, akkor lehet, hogy az Putyin lesz”

– írta utalva az orosz elnökre az ellenzéki vezér, aki elfogása előtt az utcán szelfizett híveivel.

Nem sokkal később Navalnijra valósággal rárepültek a rendőrök, amikor hívei körében az utcán sétált és betuszkolták egy rabszállító kocsiba. Az összegyűltek lefilmezték a keménykezű fellépést és azt skandálták, hogy „szégyen, szégyen”.

Navalnij a nap során gondosan titokban tartotta hollétét és Moszkvában sikerült eljutnia a Tverszkaja utcára, amikor lecsaptak rá a rendőrök. A közeli Puskin térre, amit a felhívására megtöltöttek a tüntetők, már nem sikerült bejutnia.

A jobbára fiatal tömeg egy ideig csendben várt, majd elkezdte skandálni, hogy

„Oroszország Putyin nélkül, Putyin tolvaj, Mi vagyunk itt a hatalom”.

Egy tüntető pár, Pável és Darja azt mondták a BBC-nek, hogy a rendőröknek videókat mutogatnak arról, hogy a tiltakozókat az amerikai külügyminisztérium pénzeli.

„Ha tudnák, mi folyik az országban, akkor biztos a mi oldalunkon állnának”

– mondták a BBC-nek. A tüntetők később a kormány épületéhez vonultak, miközben a velük egyet nem értő állampolgárok az utcán és az ablakokból szidalmazták őket.

Tulában különösen szigorúan jártak el az egyik tüntetővel, aki a hatóságok szerint „ismételten megsértette a gyűléseken való részvétel szabályait” – és a férfit 15 nap elzárásra ítélték. Szaranszk városában közben a jogvédők szerint a rendőrök még mindig fogva tartanak egy szombaton – tehát a tüntetések előtt – őrizetbe vett férfit, aki szórólapokat osztogatott.

Ufában 20 embert bíróság elé állítanak, Volgográdban pedig 20 személynek büntetést kell fizetnie. Az ellenzéki vezető Navalnij – akinek indulását a hatóságok akadályozzák - vasárnap hívta fel az orosz állampolgárokat a március közepi elnökválasztások bojkottjára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×