eur:
400.44
usd:
372.38
bux:
92221.62
2025. március 26. szerda Emánuel

Misével emlékeztek meg a magyar buszbalesetről Veronában

Verona soha nem felejti a magyar áldozatokat és családjaikat, akikhez mindig is közel fog állni.

A veronai Sant'Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői szombaton a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről.

Az első évforduló alkalmából bemutatott misén a baleset által érintett olasz hatóságok képviselői vettek részt: a szerencsétlenség helyszínére elsőként érkezett autópálya-rendőrség képviseletében Girolamo Lacquaniti parancsnok, valamint a városi önkormányzat, idegenrendészet, tűzoltóság, a Vöröskereszt, a helyi egészségügyi hatóságok. A misén jelen voltak a Veronában és környékén élő magyarok, akik többek között tolmácsként segítettek a baleset utáni órákban és napokban.

A veronai városközpontban található Sant'Anastasia templom plébánosa, Silvano Mantovani beszédében kijelentette,

Verona soha nem felejti a magyar áldozatokat és családjaikat, akikhez mindig is közel fog állni.

Az emlékezésen a milánói főkonzulátus munkatársai is részt vettek.

Csiszár Jenő főkonzul olasz nyelvű beszédében hangsúlyozta, hogy a veronai buszbaleset ártatlan áldozatait az egész magyar nemzet mélyen gyászolja. A főkonzul köszönetét fejezte ki Verona hatóságainak és az olasz népnek a magyarok iránt tanúsított segítőkészségért és barátságért. Hozzátette, a gyermekeiket és szeretteiket elveszítő szülők fájdalmára a halottak méltó megemlékezésével lehet válaszolni.

A L'Arena veronai napilap szombaton az egy évvel ezelőtti balesetre emlékezve úgy írt, hogy "a tragédia mélyen egymáshoz kötötte Verona és Budapest városát".

A baleset tavaly január 20-án éjfél előtt következett be a Velence felé haladó A4-es autósztráda veronai szakaszán San Martino Buon Albergo önkormányzat területén. A Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium tanulóit és kísérőit szállító autóbusz Franciaországból indult haza Magyarországra. A balesetben tizenhat ember vesztette életét, egy súlyos sérült pedig márciusban, már magyarországi kórházban hunyt el. A balesetben 26-an sérültek meg.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×