Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Továbbra is aggódnak a Brexit miatt

Továbbra is aggódnak a Brexit miatt

A közgazdászok jelentős többsége továbbra is borúlátóan ítéli meg a brit EU-tagság megszűnési folyamatának hatásait a brit gazdaságra.

A Financial Times minden év elején felmérésben kéri ki nagy befektetési és elemzőházak szakértőinek véleményét a következő tizenkét hónap várható gazdasági fejleményeiről.

A londoni gazdasági napilap keddi ismertetésében felidézi: két évvel ezelőtt a felmérésbe bevont közgazdászok háromnegyede, tavaly pedig 87 százaléka vélte úgy, hogy a Brexit hosszú távon káros hatást gyakorol a brit gazdaságra.

Az idén valamivel jobb a hangulat,

miután 2017 végén sikerült megállapodni az Európai Unióval a kilépési tárgyalások második - mindenekelőtt a Brexit utáni kereskedelmi kapcsolatrendszerről szóló - szakaszának elkezdéséről. Az idei körkérdésre válaszoló 107 szakértő kétharmada azonban azt mondta, hogy ugyanazt vallja a Brexit várható hosszú távú negatív gazdasági hatásairól, mint az előző két évben, és csak nem egészen 20 százalékuk vált derűlátóbbá.

A válaszadó közgazdászok fele 1 százalék feletti, de legfeljebb 1,5 százalékos növekedést vár 2018-ban a brit gazdaságban, és alig 5 százalékuk jósolta azt, hogy a brit hazai össztermék (GDP) idei növekedési üteme meghaladja 2 százalékot.

A borúlátásra leggyakrabban adott indok az a várakozás, hogy a Brexit-tárgyalások továbbra is bizonytalan kimenetele a beruházások visszafogására készteti az üzleti szektort.

Ezt legutóbbi országjelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is megállapította.

A pénzügyi szervezet december végén Londonban ismertetett éves értékelésében 1,6 százalékra gyengítette a brit hazai össztermék tavalyi növekedésére adott becslését az addigi előrejelzésében szereplő 1,7 százalékról, 2018-ra pedig 1,5 százalékos növekedést valószínűsített.

A prognózis módosításának indoklásában az IMF kifejtette, hogy a nagy-britanniai beruházások növekedési üteme máris elmarad attól a szinttől, amelyet a jelenlegi erőteljes világgazdasági növekedési környezetben várni lehetne, és az üzleti vállalkozások várhatóan továbbra is halasztják beruházási döntéseiket mindaddig, amíg nem körvonalazódik konkrétabban Nagy-Britannia és az EU jövőbeni kereskedelmi kapcsolatainak feltételrendszere.

Az IMF megállapítása szerint az Európai Unióval folyó Brexit-tárgyalások jövőbeni fejleményei jelentik az üzleti bizonytalanság egyik fő forrását, ha ugyanis ha a tárgyalási folyamat elakad, és Nagy-Britannia rendezetlen körülmények között lép ki az unióból, az a befektetési termékek meredek árfolyamzuhanását okozhatja. Ráadásul a brit folyómérleg-egyenleg jelentős hiánya is sebezhetővé teszi a brit gazdaságot a befektetői várakozások változásaitól - állt a valutaalap év végi értékelésében.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szintén Londonban ismertetett új, éves országjelentése azt állapította meg, hogy ha a brit kormány az EU-tagság megszűnésének várható időpontjáig, 2019 márciusáig nem jut szabadkereskedelmi megállapodásra az EU-val, és emiatt az unióval folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lép érvénybe - amely vámjellegű és egyéb akadályok megjelenésével járna a kétoldalú kereskedelemben -, az a brit gazdaság növekedési ütemét már abban az évben 1,5 százalékponttal lassítaná a megállapodás létrejöttével számoló alapeseti prognózishoz képest. Ez akár recessziót is jelenthet, mivel a távlati alapeseti előrejelzések 2019-re egyöntetűen 1,5 százaléknál lassabb növekedést valószínűsítenek a brit gazdaságban.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×