eur:
395.06
usd:
371.59
bux:
66362.88
2024. április 16. kedd Csongor

Csődbe ment a falu, ezért elárverezték

Elárvereztek egy német falut, az egyetlen licitálónak 140 ezer eurót (mintegy 43 millió forintot) ért meg az Alwine nevű település.

A Berlintől délre, mintegy kétórányi autóútra lévő falucskának mindössze tucatnyi, főként nyugdíjas lakója van. Az erdőkkel körülvett faluban a házak egy része már összedőlt, a többi felújításra szorul. A polgármester szerint a megmenthető házak felújítása mintegy 2 millió euróba kerülne.

A telep a keletnémet időkben egy közeli brikettgyárhoz tartozott. Amikor az ország újraegyesítése után a gyár bezárt, a lakosok jó része elköltözött, főként a fiatalok.

A falut 2000-ben egy testvérpár jelképes összegért, egy német márkáért, akkori árfolyamon mintegy 40 forintért vásárolta meg, a hanyatlást azonban ők sem tudták megállítani. Egyikük halála miatt kellett most elárverezni Alwinét, a falu kikiáltási ára 125 ezer euró volt.

Az egyetlen licitáló telefonon tett ajánlatot és kevesebb mint öt perc alatt végül 140 ezer euróért szerezte meg a kilenc szürke lakóházból, kátyúkkal borított utcából és egy erdős részből álló települést.

Az eladást bonyolító Karhausen aukciósház illetékese elmondta, hogy a Brandenburg tartománybeli vevő - aki a nevét nem akarta nyilvánosságra hozni és semmi köze a faluhoz - szombat reggel faxon tett ajánlatot. Egyébként a világ minden tájáról, még Indiából is voltak érdeklődők a falura, a több mint 40 potenciális vevő azonban végül távol maradt az árveréstől.

Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×