Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szaakasvili megpróbál visszatérni

Megpróbál belépni Ukrajnába a hontalanná vált volt georgiai elnök és volt ukrajnai kormányzó, Miheil Szaakasvili, aki jelenleg Lengyelországban él.

Szaakasvili pénteken megismételte augusztusi bejelentését, miszerint szeptember 10-én, vasárnap elmegy a lengyel-ukrán határon egy átkelőhelyhez, hogy átjusson Ukrajnában.

Csakhogy útlevele érvénytelen, amióta idén júliusban Petro Porosenko ukrán elnök megfosztotta Szaakasvilit ukrán állampolgárságától, amelyért 2015-ben lemondott "eredeti", georgiai állampolgárságáról.

Ami georgiai viselt dolgait illeti, 2004 és 2013 között az ország elnöke volt, ám 2014 nyarán körözést adtak ki ellene közpénzek elsikkasztása és hatalommal való visszaélés miatt. Ukrajnába szökött, ahol Porosenko 2015 májusában Odessza megye kormányzójává nevezte ki, ám másfél év alatt úgy megromlott viszonyuk, hogy Szaakasvili lemondott a tisztségről, és Lengyelországba ment tovább. Pénteki bejelentése alapján azonban úgy tűnik, hogy megelégelte az ottlétet. Mint fogalmazott: szembe kell néznie azzal, hogy Ukrajna és Georgia vezetői ellenségesen viszonyulnak hozzá, ám ő a bátor utat választja.

Szaakasvili augusztus végén már beharangozta, hogy szeptember 10-én megpróbál visszamenni Ukrajnába, mire Kijev közölte, hogy csak vízummal léphet ukrán területre.

A helyzetet színesíti, hogy Georgia e hét kedden hivatalosan ismét azzal a kéréssel fordult Kijevhez, hogy adja ki Szaakasvilit, és megígérte, hogy a volt államfő "nem lesz kitéve politikai üldöztetésnek".

Kijev egyelőre csak annyit válaszolt, hogy megvizsgálja a kérést.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×