Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.73
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Hetvenezres kitelepítés egy házromboló bomba miatt

Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát csaknem 70 ezer embernek vasárnap a németországi Frankfurtban, mert egy építkezésen rábukkantak egy második világháborús bombára.

A Hessen tartományi nagyvárosban végrehajtott evakuálás a legnagyobb szabású akció a világháborúból visszamaradt robbanószerkezetek hatástalanítására indított németországi műveletek sorában.

Az 1,4 tonna robbanószert tartalmazó brit légiakna miatt másfél kilométer sugarú körben lezárták a környéket, Frankfurt Westend és Nordend nevű részét, a város legsűrűbben lakott területét. Ki kell üríteni két kórházat és több szállodát is. A helyieknek reggel 6 és 8 óra között kellett elhagyniuk a lezárt területet, ezután kezdték meg mindazok elszállítását, akik nem tudtak önállóan távozni.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap helyszíni jelentései szerint a kiürítés rendben halad, és befejezése után, nagyjából 12 órától a tűzszerészek megkezdik a légiakna hatástalanítását.

A munka várhatóan négy órán át tart majd, és ha minden a tervek szerint alakul, estére mindenki visszatérhet otthonába.

A legtöbben rokonokhoz, ismerősökhöz mentek, vagy a kirándulást választották. A frankfurti nemzetközi vásár területén kialakított átmeneti szükségszállásokon viszonylag kevesen jelentek meg.

A légi felvételek alapján lokalizált, HC 4000 típusú robbanótest az úgynevezett háztömbromboló (blockbuster) szerkezetek családjába tartozik, funkciója az épületek tetőszerkezetének és nyílászáróinak felnyitása, hogy szabaddá tegye az utat a légitámadás második hullámában ledobott gyújtóbombáknak.

Németországban évente nagyjából ötezer második világháborús bombát találnak, és becslések szerint még több százezer lehet a talajban.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×