eur:
393.98
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Váratlan helyről kapott kemény üzenetet Donald Trump

Az amerikai gazdasági élet befolyásos szereplői nyílt levélben kérték Donald Trump elnököt, hogy ne utasítsa ki az országba gyermekként érkezett illegális bevándorlókat.

A levelet - amelyről a The Wall Street Journal című lap számol be - több mint 350 gazdasági vezető írta alá, köztük például az Apple, az Amazon, a General Motors, a Microsoft, a Starbucks vagy a Facebook vezetői. Az aláírók arra kérik az elnököt és a kongresszusi politikusokat, hogy ne szüntessék meg az öt éve érvényben lévő, úgynevezett DACA-programot, amely a gyermekkorban - a szüleikkel együtt - illegális bevándorlóként az országba érkezetteket védi.

A programot az előző elnök, Barack Obama léptette életbe, a kiskorúak és a fiatalok kiutasításának elkerülése érdekében. A program neve DACA (Késleltetett Akció a Gyermekkorban Érkezettekért), a kiutasítástól védeni szándékozott fiatal nemzedéket pedig "Dreamereknek" (Álmodozóknak) nevezik az amerikai politikai és közbeszédben. Körülbelül 800 ezer fiatalról van szó, aki már az Egyesült Államokban nőtt fel. A levélben a gazdasági szakemberek a kongresszus törvényhozóit arra szólították fel, hogy alkossanak kétpárti törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az "Álmodozók" az országban maradhassanak. "Az Álmodozók alapvető fontosságúak vállalataink és az egész gazdaság számára. A gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést velük együtt tudjuk megvalósítani" - olvasható a levélben, amelyben a gazdasági szakemberek utalnak arra is, hogy az Egyesült Államok versenyképességi előnye a világban ennek a nemzedéknek is köszönhető.

A levél egyik aláírója, a Microsoft elnök-vezérigazgatója a blogjában is kitért az ügyre. Satya Nadella, aki maga is indiai bevándorló, azt írta: a korábbi "felvilágosult bevándorlási politika tette lehetővé számomra, hogy megvalósíthassam álmaimat". Hasonlóképpen kiállt az "Álmodozók" nemzedéke mellett az Uber héten kinevezett új elnök-vezérigazgatója, az iráni születésű Dara Khosrowshahi, aki közleményben hangsúlyozta, hogy ezek a fiatalok "megérdemlik a munka, a tanulás és az amerikai álom megvalósításának lehetőségét".

A Fehér Házra ugyanakkor a DACA visszavonását követelők szintén erőteljes nyomást gyakorolnak. A program bírálói azt is kifogásolják, hogy a rendelkezést nem a kongresszus hozta, hanem az előző elnök, aki ezzel szerintük visszaélt a hatalmával. Konzervatív szövetségi államok egy csoportja azt ígérte, hogy pert indít a kormány ellen, amennyiben a Fehér Ház szeptember 5-ig nem hoz döntést. Donald Trump a tavalyi elnökválasztási kampányban a DACA-programot "alkotmányellenes elnöki amnesztiának" nevezte, de elnöki beiktatása óta megértőbb álláspontot képviselt.

A DACA visszavonásáról vagy érvényben tartásáról a Fehér Háznak - az előzetes ígéretek szerint - ezen a héten kellene döntenie, Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője azonban csütörtökön azt közölte, hogy a végső döntés még nem született meg. Paul Ryan házelnök egy pénteki rádióinterjújában szintén a DACA-program megtartása mellett állt ki. A wisconsini Ryan Janesville városában egy helyi rádióállomásnak adott interjúban fejtette ki álláspontját. Miközben hangsúlyozta, hogy az előző elnöknek, Barack Obamának nem volt felhatalmazása e döntésre, leszögezte: "törvényhozói megoldásra van szükség és mi éppen ezen dolgozunk. Szerintem meg kell nyugtatnunk az aggódókat". A házelnök kiemelte, hogy azok a fiatalok, akiket kisgyermekként hoztak az országba a szüleik, és itt nőttek fel, "nem ismernek más országot, ez az otthonuk".

Közben pénteken a Republikánus Párt más politikusai is a DACA mgőrzését sürgették. Orrin Hach, Utah állam szenátora, a szenátus legidősebb politikusa közvetlenül az elnökhöz fordult, Jeff Flake arizonai politikus gyors döntést sürgetett, Mike Coffman coloradói képviselő pedig bejelentette, hogy az Álmodozókat védő törvényjavaslatot szorgalmaz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×