Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.88
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Fokozódik a helyzet: már több mint 100 katonát és más fegyverest tartóztattak le

A venezuelai fegyveres erők legalább 123 tagját vették őrizetbe a kormányellenes tüntetések áprilisi kezdete óta árulás, zendülés, lopás és dezertálás vádjával - írta a Reuters hírügynökség csütörtökön katonai dokumentumokra hivatkozva.

A fogvatartottak listája széles körű elégedetlenséget sejtet a 150 ezer fős venezuelai hadseregen belül. A lefogottak között a hadsereg, a légierő, a haditengerészet és a tüntetések alkalmával bevetett Nemzeti Gárda tagjai is megtalálhatóak, tisztek és sorkatonák egyaránt - írta a Reuters.

A katonai foglyokat június közepéig bezárólag listázó dokumentumok szerint az érintetteket három börtönben tartják fogva. Kilencvenegyen a Caracashoz közeli Ramo Verdében vannak elzárva, ahol Leopoldo López ellenzéki vezetőt is fogva tartják, míg kéttucatnyian az északkeleti Maturin melletti Picában, nyolcan pedig a kolumbiai határ közelében található Santa Anában foglyok.

Április óta a hadsereg csaknem 30 tagját vették őrizetbe dezertálás vagy őrhelyük elhagyása miatt, majdnem 40-et pedig zendüléssel, árulással vagy parancsmegtagadással vádolnak. A többiek lopásért kerültek rács mögé.

Több millió venezuelai szenved az élelmiszerhiánytól és az inflációtól a súlyos gazdasági válság következményeként. A fizetések nem tartanak lépést az árdrágulással: a hadsereg tagjainak járandósága is a minimálbérnél kezdődik, ami havi 12,5 dollárnak (nagyjából 3500 forintnak) felel meg a feketepiaci árfolyamon számolva.

Az ellenzéki tüntetések három hónappal ezelőtti kezdete óta számos biztonsági tisztségviselő adott hangot elégedetlenségének a nyilvánosság előtt. A venezuelaiak kulcsfontosságú hatalmi szereplőként tekintenek a hadseregre. Ellenzéki vezetők többször szólították már fel a katonaság tagjait arra, hogy fordítsanak hátat Nicolás Maduro szocialista elnöknek. Maduro azt állítja, hogy az Egyesült Államok támogatta ellenzék fegyveres felkelést kezdett ellene. Április óta legalább 90-en vesztették életüket az erőszakos tüntetésekben.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Az eladók diktálják a tempót az Egyesült Államokban

Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlott, a magyar tőzsde viszont felülteljesített; az OTP és a Mol is nagyot emelkedett, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon egyelőre esés látszik; elindult ma a gyorsjelentési szezon, a JP Morgan egyre nagyobb mínuszban van annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be. A héten jelent még a Bank of America, a Citigroup, és a Morgan Stanley is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×