eur:
388.75
usd:
361.74
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Győzött a máltai miniszterelnök pártja az előrehozott parlamenti választáson

Politikai támadások érték, ezért kezdeményezett választást.

Joseph Muscat miniszterelnök pártja, a Máltai Munkáspárt győzött a szombati előrehozott parlamenti választáson Máltán.

A személyét érő politikai támadások miatt idő előtti választásokat kezdeményező Joseph Muscat kormányfő vasárnap az előzetes eredmények ismeretében jelentette be pártja győzelmét.

A pártelnök-kormányfőt azzal vádolták meg, hogy titokban offshore céget működtet Panamában, ami ugyan nem tiltott Máltán, mégis felzúdulást keltett. Vádolták azzal is, hogy a felesége szabálytalan üzleteket köt.

Muscat fő riválisa, az ellenzéki Simon Busuttil, a konzervatív Nemzeti Párt vezetője Twitter-üzenetben beismerte pártja vereségét. Busuttil hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a választók döntését.

Muscat - akit 2013-ban nagy többséggel választották meg először az ország miniszterelnökévé - első nyilatkozatában a kormánya által elért gazdasági sikerekkel indokolta a győzelmet. A 430 ezer lakosú Málta az Európai Unió soros elnöke, ezt a tisztséget június végéig tölti be.

Végeredmény vasárnap estére várható.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×