Az Európai Bíróságon szerda délelőtt megtartották a tárgyalást abban a perben, amit Magyarország és Szlovákia indított 2015 decemberében a menekültek kötelező elosztásáról (az úgynevezett menekültkvótákról) rendelkező tanácsi határozat megsemmisítése érdekében. A két felperes (Magyarország és Szlovákia), valamint az alperes EU-Tanács mellett az előbbiek oldalán Lengyelország, míg az utóbbi oldalán hét „beavatkozó” másik tagállam és az Európai Bizottság is kifejtette jogi álláspontját, amelyet követően a körülbelül négy órán át tartó szeánsz keretében a 15 tagú bírói testület tagjai is kérdéseket tettek fel a feleknek.

Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a tárgyalás után azt mondta telefonon a BruxInfónak, hogy óvatos optimizmussal tekint a bírósági döntés elé, mert azt tapasztalta, hogy a bírák igen felkészültek a dossziéból és nagyon nyitottak voltak a felek észrevételeire. A magyar kormány képviselője hozzátette, a hallottak alapján nehéz megítélni, hogy kinek az érveire lesznek végül fogékonyabbak a bírák. Magyarország összesen tíz jogi érvet sorakoztatott fel a tárgyaláson a 2015 szeptemberében a tagállami szavazatok minősített többségével elfogadott tanácsi határozattal szemben, amelynek értelmében hazánknak legkésőbb 2017. szeptember végéig 1294 menekültet kellene ideiglenes jelleggel befogadnia Olaszországból és Görögországból. Bár időarányosan eddig jószerével egyetlen tagállam sem teljesítette a ráeső kvótát, csak Magyarország és Lengyelország nem helyezett át eddig egyetlen menekültet sem. Az igazságügyi államtitkár felidézte, hogy a magyar és a szlovák kormány is vitatja a kötelező menekültkvótáról hozott döntés jogalapját. Az ugyanis megítélésük szerint egyfelől aláássa egy legfelső, állam- és kormányfői szinten kötött egyezség jogi kötőerejét, ami a tagállamok közötti egyhangú döntéstől tette függővé a menekültkvóták kérdését. Mint ismert, a Tanács a Bizottság javaslatára végül az EU-szerződés „szolidaritási záradéka” alapján minősített többséggel döntött a kötelező menekültkvótákról, és ennek során négy tagállam, közöttük Magyarország kisebbségben maradt. A magyar kormány a döntés jogalapját is vitatja, megkérdőjelezve a szolidaritási klauzula és a tanácsi határozat adott kérdésben való alkalmazásának jogszerűségét. A magyar érvelés szerint ugyanis a kérdéses határozat a dublini menekültügyi rendelet módosításával ér fel, márpedig egy nem jogalkotási aktussal nem lehet felülírni egy a jogi hierarchiában magasabb helyet elfoglaló rendeletet. De, még ha erre az uniós jog alapján lehetőség is lenne, Budapest szerint a Tanácsnak a jogalkotási eljárás keretében előzőleg konzultálnia kellett volna az Európai Parlamenttel. Erre azonban csak az első, de a Bizottság által módosított határozattervezet esetében került sor. Kecsmár Krisztián kérdésünkre rámutatott, hogy az Európai Bíróság elvileg háromféle döntést hozhat a magyar (és a szlovák) kormány által benyújtott keresetről. Elutasíthatja a keresetet, megsemmisítheti azt, de harmadik lehetőségként csak Magyarországra vonatkozóan is megsemmisítheti a tanácsi határozat alkalmazását.

A bírósághoz a kormány által benyújtott másodlagos kereset ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy a bizottsági javaslat első és második, végleges verziója lényeges változást idézett elő Magyarország pozíciójában, amely a döntés kedvezményezettjéből (az EU elvileg felajánlotta Magyarországnak 54 ezer menekült áthelyezését, de ezt elutasítottuk) annak kötelezettjévé vált. És egy ilyen gyökeres változás a magyar álláspont szerint megkövetelte volna a rendes eljárás lefolytatását, amit a Tanács és az Európai Parlament együttdöntési eljárása jelent. Ha a bíróság csak hazánkra vonatkozóan semmisítené meg az EU-Tanács döntését, akkor Magyarországnak nem kellene végrehajtania azt. Ha viszont elutasítja a keresetet, akkor Magyarország, ahogy eddig is, végre fogja hajtani a bíróság döntését – közölte kérdésünkre az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Kecsmár emlékeztetett rá, hogy a per következő állomásaként július 26-án lát majd napvilágot a főtanácsnoki indítvány, amelyet követően az európai bírósági joggyakorlat szerint két-három hónap múlva születhet meg a végleges ítélet az ügyben.