Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nem élek félelemben Berlinben

"Nem élek félelemben Berlinben"

A menekültellenesség fokozódására és Angela Merkel német kancellár pozíciójának meggyengülésére számít a 25 éve Berlinben élő Gyapjas Márta a hétfői, 12 halálos áldozatot követelő incidenst követően.

„Bekapcsoltam a tévét. Azzal a címszóval érkezett az első hír, hogy 'Terrortámadás Berlinben', amitől az embernek rögtön összeszorul a gyomra, hogy atyaisten, ez itt, mellettünk történt. Eddig ugye mindig messzebb történtek csak ilyen események. Egészen éjfélig ott ragadtam a tévé előtt és követtem a híreket. Ilyenek láttán mindig remeg a gyomra az embernek, hogy mi történhet még itt a világban” - számolt be az átéltekről Gyapjas Márta.

A 25 éve Berlinben élő magyar szerint egy ilyen támadás lehetőségét senki nem tudta kizárni.

„De még éjfélkor is azt mondta a belügyminiszter, hogy még nem száz százalék, hogy terrortámadás történt, lehet ez egy lelkileg beteg ember ámokfutása, szörnyű baleset, bármi. Még a reggeli hírekben is az szerepelt, hogy még mindig nem teljesen egyértelmű a dolog” - tette hozzá az asszony.

Gyapjas Márta arról is szót ejtett: nem érzi úgy, hogy más lenne manapság az élet a német fővárosban, mint mondjuk öt éve volt.

„Az emberek itt nagyon nyitottak és nem érezhető, hogy másképp élnének, például ne mennének el olyan rendezvényekre, ahol sokan összegyűlnek. Több rendőrrel lehet találkozni, de ez inkább megnyugtatólag hat, legalábbis a számomra” - fogalmazott.

Mint mondta, nem gondolná, hogy a menekültek irányában alapvető változás következne be. De - tette hozzá - nem lehet kizárni, hogy a menekültek között olyan emberek is vannak, kik rossz szándékkal érkeztek az országba.

„Ennek ellenére segítenünk kell a menekülteket. Személyesen is nagyon sokat ismerek közülük, nagyon sok olyan sorssal találkoztam, amelyet senkinek nem kívánok. Itt csak segíteni tudunk. A biztonságért pedig, úgy érzem, a német állam mindent lehetségest megtesz. Nem élek félelemben itt Berlinben – hangsúlyozta.

Úgy vélte, Angela Merkel kancellár pozícióját rontja ez az incidens, ez egy sajnálatos mellékhatása a történéseknek.

„Vannak emberek, nem is kevesen, akik ezt arra fogják felhasználni, hogy lám-lám, ez miatta történt” - vélekedett Gyapjas Márta.

Az, hogy a kancellár még nem szólalt meg, véleménye szerint annak is betudható, hogy még nincsenek egyértelmű eredmények arról: mi történt valójában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×