eur:
394.33
usd:
370.58
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A szíriai kormányerők elfoglalták Kelet-Aleppót

A szíriai Aleppó keleti részén véget értek a harcok, a város a kormányerők ellenőrzése alá került - jelentette ki Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) keddi rendkívüli ülésén.

A diplomata a világszervezet New York-i székházában rendezett ülésen többek között elmondta: az elmúlt egy órában hozzá eljutott információk szerint most következnek a humanitárius intézkedések.

A tanácskozást Franciaország és Nagy-Britannia kérte tekintettel arra, hogy a szíriai hadsereg egyik tisztje a nap folyamán bejelentette: a felkelők utolsó ellenállási gócpontját bármelyik pillanatban felszámolhatják.

Csurkin bejelentését megelőzően Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a rendkívüli ülésen felszólította Szíriát és szövetségeseit, Iránt és Oroszországot, hogy haladéktalanul engedélyezzék a Kelet-Aleppóban maradt civilek számára is a menekülést, és tegyék lehetővé a humanitárius segélyek eljuttatását.

"Az elmúlt napokban és órákban, úgy tűnik, nem kevesebbet tapasztalhattunk, mint a szíriai kormánynak és szövetségeseinek azt a törekvését, hogy az ország belső konfliktusának teljes katonai győzelemmel vessenek véget" - jelentette ki Ban Ki Mun a BT előtt. "Az utóbbi 48 órában a fegyveres ellenzéki állások totális összeomlásának lehettünk tanúi, a felkelők kezén a városban kezdetben elfoglalt területeiknek mindössze 5 százaléka maradt" - tette hozzá.

Az ENSZ-főtitkár megállapította: az aleppói helyzetet káosz és erőszak jellemzi, a szíriai hatóságok pedig "módszeresen akadályozták" a világszervezet erőfeszítéseit, hogy a helyszínen ellenőrizze a helyzetet.

Hiteles információkra hivatkozva Ban meggyilkolt polgári lakosok tucatjairól beszélt, hangsúlyozva, hogy az áldozatok között nők és gyerekek is voltak. Sokan a kormányerők légicsapásainak és a statáriális kivégzéseknek estek áldozatul.

"Minden tőlünk telhetőt meg kell tenni a szíriai mészárlás megállítására" - jelentette ki.

Ismételten felhívást intézett Damaszkuszhoz és szövetségeseihez, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi humanitárius jog rendelkezéseit, segítsék elő a civilek evakuálását Aleppóból, akárcsak a segélyszállítmányok célba juttatását.

"Eddig mindannyian cserben hagytuk a szíriai embereket. A BT nem tett eleget fő feladatának, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot. A történelem nem ment fel egykönnyen minket, de ez a kudarc most arra kényszerít bennünket, hogy többet tegyünk, vagyis megmutassuk szolidaritásunkat az aleppói embereknek" - emelte ki Ban.

"Aleppónak a katonai győzelemre való törekvések végét kellene jeleznie, nem pedig egy szélesebb hadművelet kezdetét egy olyan országban, amelyet az öt éve folyó háború már így is elpusztított" - mutatott rá Ban Ki Mun.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×