eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Kumin Ferenc: Trump titka, hogy nem úgy viselkedik, ahogy elvárják

Az amerikai elnökválasztási kampányban a következő hetek akár komoly változást is hozhatnak, ugyanis Donald Trum jelentős személycseréket hajtott végre kampánystábjában - mondta el Kumin Ferenc. A New York-i magyar főkonzul az Inforádió Aréna című műsorának vendége volt.

Donald Trump a republikánusok elnökjelöltje ismét komoly személycseréket hajtott végre kampánystábjában, ami válasz lehet a továbbra is jelentős, ám a közvélemény-kutatások szerint mindössze egy számjegyű lemaradására – monda Kumin Ferenc New York-i főkonzul.

Az ő titka, és talán az üzleti életben is ez volt az egyik személyes varázsa, hogy sosem feltétlenül úgy viselkedett, ahogy azt elvárták tőle. Bizonyos helyzetekben ez valóban egy kifizetődő stratégia, mert kiszámíthatatlan, nem lehet felkészülni belőle és ellene sem. Éppen ezért nem tűnik úgy, mint aki nagyon könnyen beadja a derekát, akár a tanácsadóinak. Az hozhat fordulatot, hogy olyan erős személyiségek kerültek a kampány élére, akik talán jobban tudják őt befolyásolni, komoly tapasztalattal rendelkeznek, jól ismerik az amerikai nyilvánosságot.”

Az Egyesült Államokban, pláne New Yorkban az látszik, a média és az elit előszeretettel élcelődik, kritizálja a republikánusok elnökjelöltjét, mintha kötelező lenne ellene szólni és támogatni a demokrata elnökjelöltet, Hillary Clintont – mondta Kumin Ferenc.

Nyilvánvalóan érződik az, hogy inkább a demokraták felé húzó, inkább liberális értékrendű média dominál az Egyesült Államokban is. Ezek az újságírók, kommentátorok fölsorakoztak Hillary Clinton mögé. New Yorkban, ha az ember elmegy egy nyilvános eseményre, ahol bármilyen szónoklat elhangzik, már nem nagyon tudják a beszélők megkerülni, hogy valamilyen módon ne hivatkozzanak az elnökválasztásra. Udvariassági, kötelező kör lett, hogy valamilyen elmarasztaló megjegyzést tegyenek Donald Trumpra, ezzel egyúttal kifejezik a szimpátiájukat Hillary Clinton irányába.”

A kampány most elsősorban az el nem kötelezett, vagyis független választok voksaiért folyik – mondta a New York-i magyar főkonzul.

Ők nem vesznek részt az előválasztásokon, tehát nem döntenek sem a demokraták, sem a republikánusok jelöltjéről, de amikor eljön az elnökválasztás ideje, ők is szavaznak. A kampány elsősorban őket célozza meg, hiszen ők billeghetnek ide vagy oda, nekik számít a személyiség, esetleg a program is, hogy mit kínálnak a jelöltek. Abban van most egy nagy bizonytalanság, és ezt a mérések is alátámasztják, hogy ezen a körön belül a republikánusok találhattak volna potensebb jelöltet Donald Trump-nál.”

Kumin Ferenc elmondta azt is, az Egyesült Államokban egyfajta birodalmi tudat miatt az emberek többségét foglalkoztatja a külpolitika, így a kampányban is kiemelt szerepet kap, hogy a jelöltek miként akarnak reagálni a világban zajló eseményekre, milyen katona- és biztonságpolitikai elképzeléseik vannak.

56-os emlékmű New Yorkban

A New York-i magyarság és a magyar kormány is emlékezetessé tenné az 1956-os forradalom 60-adik évfordulóját – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kumin Ferenc New York-i magyar főkonzul.

„Nagyon jó eséllyel egy emlékművet fogunk tudni felavatni New Yorkban, ami egyszerűnek tűnik így kimondva, mert miért ne lehetne, de New Yorkban nagyon nehéz bárkinek bármilyen emlékművet állítani. Tíz éve dolgoznak a magyarok, hogy megvalósulhasson, mindenféle trükkre, magyaros ravaszságra szükség volt, hogy átverjék magukat a New York városi hatóságok, engedélyező intézmények során. Már az első kapavágások zajlanak azon a patinás területen, ahol állni fog. Egy meglévő magyar emlékhely, egy Kossuth-szobor mellé kerül az 56-osok emlékműve.”

Kumin Ferenc hozzátette, hogy bár a magyarok Amerikában is ugyan olyan megosztottak, mint bárhol máshol, az '56-os megemlékezés kérdésében képesek egyesülni.

„Ugyanúgy, ahogy azt tették tíz évvel ezelőtt is az ötvenedik évfordulóra, a New York-i magyarság kibérelte a legnagyobb presztízsű hangversenytermet, a Carnegie Hall-t, és ott tartott egy hatalmas ünnepséget. Ez nagyon nagy dolog. Megvan a potenciál a magyarokban, hogy összejöjjenek. Tudom, hogy a szervezők között akkor is olyanok voltak, akik egyébként más napokon nem feltétlenül együttműködőek egymással.”

A főkonzul hangsúlyozta, hogy a magyar diplomácia a magyarországi megemlékezésekhez hasonlóan a világ összes, magyarok által lakott sarkában igyekszik emlékezetessé tenni az évfordulót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×