Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.27
bux:
121860.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

"Szekusokat" állítottak bíróság elé

Vádat emelt a román katonai ügyészség hétfőn a Securitate - a kommunista politikai rendőrség - egykori vezetője, Tudor Postelnicu, valamint két tartalékos tisztje, illetve George Homostean volt belügyminiszter ellen, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben kínvallatások nyomán bekövetkezett haláláért tartanak felelősnek.

Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

A katonai ügyészség szerint a vádlottak - Marin Parvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodis tartalékos ezredes - akik abban az időszakban a Securitate tisztjei voltak, úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy egy illegális valutabirtoklási ügyet "gyártottak" neki. A két "szekust" (Securitate-tisztet) emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják az áldozat halálához vezető verések, testi-lelki kínzás, az élethez való emberi jog korlátozása miatt.

A Securitate volt vezetőjét és a volt belügyminisztert bűnsegédlettel vádolják. A katonai ügyészség hétfői közleménye egyebek mellett azt rója fel nekik, hogy 1985 őszén Románia párizsi és washingtoni nagykövetségéhez az Ursu-ügy politikai, megtorló jellegét meghamisító hivatalos iratokat juttattak el.

Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új román büntető törvénykönyv szerint. Romániában két éve megkezdték a - sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett - volt börtönparancsnokok elszámoltatását, de Homostean és Postelnicu az első két politikai vezető, akiknek nem végrehajtókként, hanem értelmi szerzőkként kell felelniük a kommunizmus idején elkövetett embertelenségekért.

Ursu haláláért eredetileg csak egy volt cellatársát vonták felelősségre - aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt -, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető szekusok esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×