eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Hillary Clinton vezet Donald Trump előtt

Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje elég jelentős előnnyel vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje előtt az első felmérés szerint, amelyet azután készítettek, hogy Obama elnök nyilvánosságra hozta: Clinton elnökjelöltségét támogatja.

Az Ipsos közvéleménykutató és a Reuters hírügynökség közösen készíttetett felmérése szerint a megkérdezettek 46 százaléka Hillary Clintont támogatja, és kevesebb mint 35 százalékuk látná szívesen Donald Trumpot a Fehér Házban. Csaknem húsz százalékra tehető azok aránya, akik egyik jelöltet sem akarják az Egyesült Államok elnökének.

Clinton egyébként nagyjából ugyanilyen arányban vezetett egy héttel ezelőtt is, amikor azonban még nem rendelkezett az elnökjelöltséghez szükséges megfelelő számú kongresszusi küldött támogatásával. Kedden a hat szövetségi államban tartott előválasztásokon négyben ő győzött, ezzel végleg bebiztosította magának a demokraták elnökjelöltségét, amelyet azonban hivatalosan csak az elnökjelölt-állító kongresszus után kaphat meg.

Trump az előválasztási folyamat során többnyire lemaradt Clinton mögött, csak egyszer sikerült ledolgoznia két számjegyű hátrányát, sőt, rövid időre még meg is előznie népszerűségben és elfogadottságban Hillary Clintont.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×