Infostart.hu
eur:
385.32
usd:
331.86
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Holttesteket találtak Kréta közelében

Legkevesebb négy ember holttestét emelték ki, 340 embert viszont sikerült élve kimenteni pénteken a kora délutáni órákig a Kréta közelében elsüllyedt hajóról, amely egyes becslések szerint 400-500, mások szerint akár 700 migránst is szállíthatott a fedélzetén - közölték pénteken a görög hatóságok.

Az első információk arról szóltak, hogy a vízi jármű fedélzetén több száz migráns tartózkodhatott.

Nikosz Langadianosz, a görög parti őrség szóvivője azt mondta, továbbra sem világos, pontosan hányan tartózkodtak a fedélzeten. "Azt hallottuk, hogy négyszázan vagy ötszázan lehettek a hajón, de nem tudjuk megerősíteni ezt a számot" - tette hozzá.

A görög média jelentései szerint akár hétszázan is lehettek a hajótörést szenvedett járművön.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) közlése szintén arról szólt, hogy a szerencsétlenül járt hajó legkevesebb hétszáz utassal tartott Afrikából Európa felé.

A mentőakcióban a térségben tartózkodó öt hajó, két görög járőrhajó, egy katonai repülőgép és a görög parti őrség három helikoptere vesz részt.

Korábban a kikötői rendőrség szóvivője a francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a bajbajutottak száma több százra tehető. "Sokan eshettek a tengerbe, a térséget átszelő hajók mentőbójákat bocsátottak vízre, és a migránsok megmentésére siettek" - tette hozzá.

Az IOM bejelentése szerint az egyiptomi Alexandriából indult a 25 méter hosszú hajó, amely Krétától 75 mérföldre délre, nemzetközi vizeken került bajba. Azt még nem tudni pontosan, hogy utasai milyen nemzetiségűek voltak.

A görög hatóságok szerint a jármű Olaszországba tartott. A görög média tájékoztatása szerint a hajóról érkező első segélyhívás az olasz parti őrséghez futott be, ők értesítették görög kollégáikat.

A Líbiától és Egyiptomtól északra fekvő görög szigetre szerdán 113, többségében afgán migráns érkezett. A menekültválság kezdete óta első alkalommal fordult elő, hogy Krétán migránsok száznál is nagyobb számú csoportja szállt partra.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Legkésőbb 2026. január 20-án, vagyis kedden igényelhetik az idei 1 millió forintos Otthontámogatást azok a közszolgálati dolgozók, akik meglévő, 2026. január 1-jét megelőzően létrejött lakáshitel-szerződésük törlesztésére vennék azt igénybe. Ez a határidő jogvesztő, érdemes tehát sietni az igényléssel, amelyet a munkáltatónál lehet megtenni. Mivel a támogatás az igénylők bankszámlájára érkezik, és előtörlesztésre is használható a támogatás, akár 2,5 millió forintnyi törlesztőrészletet is meg lehet spórolni egyetlen igényléssel. Mutatjuk, milyen esetekben, illetve személyre szabottabban mekkora lehet az anyagi előny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×